Oldal kiválasztása

Halo 3: ODST – Előzetes

Halo 3: ODST – Előzetes
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavalyi Tokyo Game Show-n mutatta be a Bungie csapata a Halo 3 legújabb kiegészítőjét, az akkor még Recon címen futó, majd később ODST rövidítésre módosított expanziót. Összegyűjtöttük az eddig megjelent infókat.

Alig egy évvel ezelőtt egy egészen más oldaláról mutatkozott be a tíz éves múltra visszatekintő Halo univerzum, hiszen ekkor jelent meg az azóta feloszlott, majd egy új formában újjá alakult Ensemble Studios valósidejű stratégiai játéka, a Halo Wars. Idén ősszel azonban visszatér a jól ismert formulához a Bungie, ahhoz az öntőformához, amivel minden idők egyik legsikeresebb belső nézetes akciójátékát sikerült letenniük az asztalra. Teszik mindezt úgy, hogy számos újdonsággal fűszerezik a Halo 3: ODST-t, így a sorozat legújabb darabja egy percig se fullad majd unalomba. Többek között a legújabb expanzióban nem a jó öreg Master Chief-et irányítjuk, valamint a tradiciónális elemek se feltétlenül úgy térnek vissza, ahogy azt eddig megszokhattuk.

 

Az Orbital Drop Shock Troopers elit katonáinak egyik tagjaként New Mombasa utcáin landolva térünk majd magunkhoz a történet kezdetén. A város a Bungie történetének legnagyobb térképe, amelyet teljesen szabadon, saját döntéseink szerint járhatunk be és fedezhetünk fel. A legtöbb Covenant erőt sikerült a hadseregnek kisöpörnie a térségből, de az egyik Covenant romboló még mindig rontja New Mombasa légkörét, így Master Chief távollétében az ODST csapatának tagjaira hárul a feladat, hogy  felszámolják a maradék Covenant egységeket. A játék főszereplője, The Rookie a landolást követően egy hatalmas robbanás következtében elveszíti eszméletét, és hat órával később tér csak magához. Csapattársai eltűnnek, környezete porig rombolva, miközben a robbanás következtében az égbolt teljes sötétségbe borult a por és felszálló hamutól. Így másik fő feladatunk nem más lesz, mint PDA-ánk segítségével felkutatni bajtársaink aktuális tartózkodási helyét. A gárda tagjai keménykötésű, tökös, veterán arcok, akiket a készítők többek között olyan vicces becenevekre kereszteltek, mint a Dutch vagy Rodeo. A játék során a feszült helyzetet vicces beszólásokkal próbálják majd csillapítani a srácok.

 

A játék főszereplője közel sem rendelkezik annyi fejlett felszereléssel, fegyverrel és páncélzattal, mint a nagy előd, Master Chief. Mindez abban nyilvánul meg, hogy a legtöbb Spartan katonával szemben, ennek az egységnek sűrűbben kell majd életmentő pakkokhoz nyúlni, regenerációjuk és a páncélzat erőssége jóval kisebb, mint mondjuk Master Chief ruhájáé. Nem leszünk képesek hatalmasak ugrani, ráadásul mindezen cselekedetek komoly életerő csökkenéssel járnak, ami a korábban említett lassú regeneráció miatt azt jelenti, hogy minden felesleges mozdulatot kerülnünk kell, különben könnyen az életünkbe és a misszió sikeres teljesítésébe kerülhet. És ha mindez nem lenne elegendő, akkor nem tudunk majd dupla fegyvereket kezelni, így mostantól a sima pisztolyt is csak egyedülállóként alkalmazhatjuk. Vagyis ezen információk ismeretében nyugodtan kijelenthetjük, a Halo 3: ODST valóban visszatér a gyökerekhez, hiszen mindezen játékelemek a Halo: Combat Evolved-ból lehetnek ismerősek. Viszont akad újdonság is, így kapunk két vadonatúj csúzlit, melyek egyike egy pisztoly, amit a Halo: Combat Evolved-ból emelt át és fejlesztett tovább a Bungie – félautomata M6C/SOCOM – , illetve kapunk egy komolyabb, gyorstüzelő karabélyt is, az M7S SMG-t. A legnagyobb újítás mégis a játékba bekerült éjjellátó szemüveg, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a ezúttal éjszakai küldetéseink is lesznek. A szemüveg tulajdonképpen rengeteg hasznos információval is szolgál, mindez korábban nem állt rendelkezésére Master Chief-nek. A kontrolleren az X gomb megnyomásával tudjuk majd előcsalni a módot, amiben tehát a sötétben, illetve a füsttel teli utcákon kerülhetünk helyzeti előnybe a többiekkel szemben. Segítségével piros színben körvonalazódnak majd az ellenségek, míg zöld színben a bajtársak pompáznak, ráadásul az SMG-re szerelhető hangtompító segítségével a klasszikus FPS játékot akár lopakodós formában is teljesíthetjük.

 

Küldetéseink során szerencsére nem leszünk teljesen egyedül, így ha épp nincs kivel kooperatív módban harcolni, akkor  a játék kezdetén mellénk szegődő "Felügyelő" áll majd a rendelkezésünkre. Ennek a mesterséges intelligenciának ugyanaz a küldetése, mint nekünk, vagyis az utcán uralkodó helyzet tisztázása, New Mombasa feletti irányítás visszaszerzése. Például térképet dob elénk, ha eltévednénk, ami a hatalmas, nyílt terep ismeretében valószínűleg nem egyszer megesik majd, hiszen tényleg oda megyünk, ahova csak szeretnénk, azt fedezünk fel, amit csak akarunk. A "Felügyelő" pedig ebben partner, ráadásul a HUD-on megjelentett információkért is ő felel majd, így a küldetéshez szükséges adalékokat, valamint a célpontot is tőle kapjuk meg. Utóbbi az iránytűn jelenikmeg. A szabad, kötetlen kalandoknak amúgy is fontos szerep jut, hiszen a történet teljes egészében való kibontakozása csak így lesz lehetséges, számos adalékot csepegtetnek majd ilyen formában a fejlesztők.

 

A Halo  történetében először lesz lehetőségünk éjjeli küldetéseket is teljesíteni, ami a fent említett éjjellátó szemüveg segítségével gyakorlatilag gyerekjáték lesz. A Bungie célja ezzel igazából a hatás, a játékélmény fokozása volt. Joseph Staten, az ODST dizájnjának felelős direktora ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a csapat a régi film noir hangulat játékba csempészése volt a cél, amivel a régi detektív hangulatot szerették volna visszahozni: a nyomok kutatása, keresése, az utcák járása, információk gyűjtése. Mindezt pedig visszaemlékezésekkel teszik majd teljessé. A Halo 3: ODST-ben ugyanis egy bajtársunkra utaló nyom megtalálása után már könnyedén rálelünk a szükséges információkra, ha pedig sikerül megtalálnunk csapattársunkat, akkor visszaemlékezések formájában elevenednek meg a sztori legapróbb morzsái, amiket rendhagyó módon az általunk megtalált bajtárs bőrébe bújva élhetünk át. Ezek sajátossága, hogy a felfedezés, a városban való bóklászás elemeit itt pezsdítik fel majd a fejlesztők akcióval és nappali összecsapásokkal. Itt nincs helye taktikázásnak, színtiszta lövöldözés és töménytelen, adrenalinpumpáló aprítás vár ránk a történet ezen szekvenciáiban.

 

Például az egyik jelenet, amikor sikeresen megtaláljuk elveszettnek hitt Dutch nevű bajtársunkat, aki épp egy maroknyi túlélővel próbálja visszaverni a hullámokban özönlő Covenant csapatok támadásait az ONI komplexum egyik épületénél. Közben Wraith-ok a taktikai szempontból fontos hidat vették célba, miközben a fejünk fölött Banshee-k cirkálnak. Ezalatt az ODST két jellemző ellenfele, a Brute-ok és a Gruntok lefoglalt erőinknek köszönhetően könnyedén foglalják előnyös pozícióikat. A visszaemlékezésben Dutch bőrében tehát nem lehet más dolgunk, mint ebben a kilátástalan helyzetben addig védeni az ONI épületét és a hidat, amíg erőinket teljesen fel nem morzsolja az ellenség, amikor pedig bekövetkezik mindez, visszavonulót kell fújni, hogy a hidat a levegőbe röpíthessük. 

 

A Halo 3: ODST másik hatalmas újítása, az úgynevezett Firefight többjátékos mód lesz, ami amellett, hogy lehetőséget biztosít majd a kooperatív játéknak, újszerű játékmechanikájával próbálja magára vonni a figyelmet. Ha kicsit szőrösszívű akarok lenni, akkor a játékmódot akár a Gears of War 2 Horde módjához, valamint a Call of Duty: World at War Zombi játékmódjához is hasonlíthatnám, ugyanis a lényeg egy az egyben ugyanaz. Vagyis kooperatív módban nem kell mást tennünk, mint túlélnünk az aktuális küldetést. Esetünkben a csapat összesen hét élettel rendelkezik, amit mi magunk osztunk szét a csapattagok között, de ugyanez igaz a kiosztható elsősegély csomagokra is. A pontozás ugyanúgy működik, mint a Halo 3-ban vagyis a fejre leadott lövés több pontot ér, nagyobb értékkel bír. Ha csapattársat találunk el, akkor természetesen veszítünk a pontokból. A csapattagok által összeharácsolt pontok a játék végeztével összeadódnak, és megfelelő mennyiség elérése után medálokat, jobb esetben különböző achievementeket kapunk.

 

A Halo 3: ODST alapvetően egy történetorientált játék lesz, melyben a pályák kialakítása egyértelműen lehetővé teszi majd a kooperatív játszadozást. A sztori The Rookie-ra, a főhősre és elveszett bajtársaira fókuszál, viszont a játék non-lineáris, végre nincs megkötve a kezünk, megkapjuk a felfedezés örömét, és a játékstílust is a magunk arcára formázhatjuk, ami hatalmas plusz pont a Bungie-nak. Mindezek mellett a csomagban nemcsak a játék, hanem egy második korong jóvoltából a Halo 3-hoz már megjelent pályacsomagok, a he Heroic Map Pack, The Legendary Map Pack, Cold Storage, The Mythic Map Pack is jár, illetve három vadonatúj térképet is hozzánk vág majd a gárda.

Translate »