Oldal kiválasztása

Fallout 3: Broken Steel – Ismét mozgásban

Fallout 3: Broken Steel – Ismét mozgásban
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Fallout 3 harmadik DLC-jének holnapi premierje előtt egy hangulatos kedvcsinálóval kívánja fokozni a várakozást a Bethesda legénysége.

Egy korábbi videóban egy-egy képkocka erejéig látható volt már mozgás közben a Fallout harmadik, és jelenleg utolsó letölthető tartalma, a holnap debütáló Broken Steel, azonban a Bethesda semmit nem bíz a véletlenre, így egy hivatalos hangulatfokozó videót is közzé tettek, mely történetmesélésén kívül raklapnyi in-game jelenetet is tartalmaz.

 

A Broken Steel sztorija az alapjáték fő cselekményének teljesítése után veszi fel a fonalat és feladatunk, hogy a Brotherhood of Steel színeiben felszámoljuk az Enclave-t. A fejlesztők elmondása szerint rengeteg ismerős helyszínre térünk majd vissza, de természetesen lesznek új, a történet szempontjából érdekes térképek is. Új fegyver, új ellenfelek is helyet kapnak, így szembetalálkozunk majd egy rendkívül erős szupermutánssal, akit lehetőségünk lesz egy három sugaras lézer shotgunnal eltávolítani. A szintlimit 30-ra emelkedik és új perk-ként jelenik meg a Nerves of Steel, ami az akciópontok gyorsabb regenerálódásával jár.

 

Translate »