Oldal kiválasztása

C&C: Tiberium – Videók a törölt projektből

C&C: Tiberium – Videók a törölt projektből
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tavaly szeptemberben töröltette az EA a Command and Conquer univerzumában játszódó FPS, a Tiberium fejlesztését, melyről friss in-game videók szivárogtak ki.

A Tiberium története 11 évvel a harmadik tiberiumháború után játszódik. A világméretű, több éven át tartó öldöklésben már nem csak a NOD és GDI erők feszültek egymásnak, hanem egy idegen nemzet, a Scrin is szeretetett volna a tortából szelni magának. Az ádáz küzdelem azért a tiberium ásványért zajlott, mely egyaránt áldás és átok az emberiség számára. Kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a kristályban, azonban különös természetének köszönhetően bolygónk nagy részét fertőzötté és lakatlanná tette, így a GDI, az ENSZ globális védelmi egysége irányítása alá szerette volna vonni a tiberium felügyeletét. A Scrinek ezzel szemben világok százait dúlták már fel az ásványért, mely civilizációjuk alapja, azonban a Föld elleni hadjáratuk sikertelennek bizonyult, ugyanis a szövetséges erők sikeresen léptek fel az invázióval szemben.

 

A játék fejlesztő Electronic Arts Los Angeles azonban nem tudta hozni az EA által elvárt szintet, így tavaly szeptemberben törölte a fejlesztési munkálatokat. A kukába hajított projektből össz-vissz két videó maradt, ami egy korai stádiumban leledző in-game jelenetpárost mutat be. Lessétek!

 

Translate »