Oldal kiválasztása

Microsoft: Nem volt meglepő a PS2 árcsökkentés

Microsoft: Nem volt meglepő a PS2 árcsökkentés
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Chris Lewis, az Xbox Europe főnöke abszolút nem lepődött meg a Sony tegnapi döntésén, hiszen a PlayStation 2 már életciklusa végén jár, érthető volt a döntés.

Abszolút nem volt váratlan a Sony tegnapi döntése, miszerint az életciklusa végén járó PlayStation 2 árát 100 dollár alá nyomja – jelentette ki Chris Lewis, az Xbox Europe főnöke. Lewis nyilatkozata során megragadta az alkalmat, hogy a Microsoft saját gépéről is elejtsen pár pozítiv megjegyzést. Az úriember hiszi, hogy a jelenlegi konzolgeneráció, köztük az X360 életciklusából is bőven van még, ráadásul konzoluk a tavalyi év egyik legsikeresebbje volt, ugyanis az eladások közel 80%-al emelkedtek. Ezek után biztos benne, hogy megtartják a piacon vezető helyüket.

 

John Koller, az SCEA kereskedelmi igazgatója is nyilatkozott a bejelentést követően és reményének adott hangot, miszerin a mostani árnyisszantással konkurensei lehetnek a Nintendo Wii-nek, így a Sony reméli, hogy sikerül a Wii részesedéséből elhappolni valamennyit.

Translate »