Oldal kiválasztása

Armed Assault 2 próbakör

Armed Assault 2 próbakör
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A cseh Bohemia legényei tíz év elteltével, idén visszatérnek sikerjátékuk, az Armed Assault folytatásával, amit a hazai forgalmazó, a seven m jóvoltából idő előtt kipróbálhattunk.

Közel tíz teljes esztendő telt el a cseh Bohemia legényeinek a hadsereg által is előszeretettel alkalmazott Armed Assault premierje óta, így várható volt, hogy idővel elkészül a sikerjáték folytatása, ami az elmúlt évek történései fényében már nem a Codemasters gondos kezei között kerül a piacra, hiszen a két fél csúnyán összerúgta a port. Így eshet meg, hogy idén nyáron a Bohemia első stílusteremtő alkotása, az Operation Flashpoint folytatása a Codies házon belüli fejlesztéseként debütál, míg a cseh srácok a náluk maradt Armed Assault jogokat felhasználva próbálják arcon csapni korábbi munkaadójukat. A hazai forgalmazó, a Seven M jóvoltából azon szerencsések közé tartoztunk, akik idő előtt kipróbálhatták a játék egy korai verzióját, amiről már most szeretném leszögezni, hogy nem a végleges verzió volt, így az említett hibák miatt ne tessék fújjogni, azok mindegyike orvosolva lesz a későbbiekben, pontosabban a megjelenésig.

 

A játék kezdetén mindenképpen érdemes belevetnünk magunkat a tutorialba, hiszen a gyakorlott, harcedzett játékosok számára is akadnak majd újdonságok, ilyen például a komplexebb irányítás. Kezdetben magával az irányítással ismerkedünk meg, majd a lőtéren találjuk magunkat, ahol a fegyverarzenál majdnem teljes felhozatalával közelebbi kontaktusba léphetünk. Végül pedig a taktikai elemek, a csapatok koordinálása, illetve a játékban felbukkanó járművek irányításával ismerkedünk meg. A tutorial nem mindig működött tökéletesen, akadtak helyzetek mikor a kiszabott küldetést egyszerűen lehetetlen volt teljesíteni, vagy olyan szituációba is belefutottunk, amikor a játék egyik újdonsága, a sebesültek fedezékbe vonszolása nem akart tökéletesen működni. Mivel előzetes próbaverzióról van szó, így ezen hibák felett könnyedén szemet lehet hunyni, biztosan orvosolva lesznek a későbbiekben.

 

Az Armed Assault 2 helyszíne ezúttal is egy fiktív város, csak a második rész Kelet-Európára összpontosít. A játék során a szovjet haderők által megszállt Csernarusz falvacskájában kell felszabadítanunk a lakosságot, ugyanis az orosz hadsereg a grúziai esethez hasonlóan szeretné magához láncolni a falut, a lakosságot pedig teljes egészében az orosz társadalomba integrálná. Természetesen a helyzet közel sem ennyire egyszerű, hiszen a térségben több ellenséges vagy éppen szövetséges csapat is állást foglal. A 27. Tengerészgyalogos Expedíciós Egység (MEU) feladata, hogy a kormány javára billentse a kirobbant polgárháborút, a helyi védelmi erők (CDF) korábban az orosz-szimpatizáns gerillákkal (ChDKZ) szemben harcoltak, azonban jelenleg az amerikai csapatokat segítik a küzdelmekben. Mégis a legnagyobb szenvedést a civil lakosságnak kell elszenvednie, akik természetesen befolyásolhatóak, a mi oldalunkra állíthatóak, viszont ehhez rengeteg mindennek kell klappolnia játék közben. A cselekmény szövésében teljesen szabad kezet kap a játékos, így lehetőségünk nyílik magunk eldönteni, éppen melyik felet támogatjuk, vagy próbáljuk gyengíteni. Ez komoly taktikai érzéket kíván, hiszen egy rossz döntés esetén egy erősebb féllel szemben csúnyán alul maradhatunk.

 

Ezúttal Patrick Miles őrmester vezetésével kell egy ötfős társaságot terelgetnünk úgy, hogy parancsainkkal lehetőleg ne a túlvilágra küldjük szerencsétleneket. Az osztagban mindenkinek megvan a maga szerepe, így lesz olyan, aki csak egy bizonyos fegyvertípushoz ért, akad rádiós és még sorolhatnám. Ez azt jelenti, hogy a küldetések elején kapott eligazításnak megfelelően kell kiválogatnunk a tagokat, majd a küldetés előrehaladtával a lehető legprecízebben, minimális veszteségekkel teljesítenünk azt.  Az Armed Assault 2 első varázsa pont az első küldetéskor csap arcon minket, hiszen ekkor szembesülünk a több mint 230 négyzetkilométernyi táj szépségével, amit a fejlesztők ezúttal valóban megtöltöttek élettel. Végre nem egyfajta karaktermodellből áll a civil lakosság, ráadásul a falu lakói nem céltalanul bolyonganak az utcán, akár szóba is elegyedhetünk velük, igaz ezek a párbeszédek végtelenül egyszerűek, de mindenképpen sokat adnak a játékélményhez. Információkat szedhetünk ki a lakosokból, esetleg az ellen helyzetéről, de ha mondjuk, a szomszédos faluban mind egy szálig kiirtottuk a lakosságot, akkor biztosan számíthatunk rá, hogy nem fognak szívélyesen fogadni bennünket. Újdonság, hogy a civileken kívül a vadvilág élőlényeivel, őzekkel és más vadakkal is összefuthatunk egy-egy küldetés során. Újabb hangulatfokozó elem, hogy a parancsokat kézjelekkel is csapattagjaink tudtára adhatjuk, ezzel is fokozva a realizmus érzetét. Ez újabb taktikai előnyhöz juttat minket, hiszen észrevétlenül üthetünk rajta a kitűzött célpontokon, de természetesen megmaradtak a rádiós parancsosztogatások, illetve csapattársaink kiabálásai végre hallatszanak.

 

A játék egyik sarkalatos pontja a mesterséges intelligencia, mely a teszt során kicsit felemásan teljesített.Vannak meglepő, a valóságot hűen tükröző megmozdulásai a csapattagoknak, és az ellenfélnek, sokszor akadt mégis olyan helyzet, amikor a hajamat tudtam volna tépni, ha mindaz, amit látok, az egy végeleges kiadványban fordul elő. Ettől függetlenül biztató jeleket mutatott a játék, hiszen ellenség láttán azonnal fedezékbe bújtak ötfős csapatunk tagjai, vagy éppen álcázták magukat. Állandó az információáramlás az osztag tagjai között, így minden pillanatban tiszta képet kapunk az aktuális helyzetről. Dinamikusan alakítják a taktikát, így mindig az adott szituáció szülte a helyzeteket, semmiféle script nincs a játékban. Új funkció a First Person Strategy névre keresztelt lehetőség, amivel egy gyors nézetváltás segítségével madártávlatból láthatjuk át a terepet, és amolyan RTS játékokban megszokott módon irányíthatjuk csapatunkat.

 

A járművek vezetése se volt zökkenőmentes, sokszor dobott vissza minket az asztalra a játék, de azt már most látni lehet, hogy hihetetlen munkát öltek a hiteles modellezésbe, ami szerencsére a 73 gépkarabélyra is kiterjedt. Ugyebár ebben mindig erős volt a játék, így szarvashiba lett volna, ha pont ezen a ponton nem nyújt 100 százalékot a játék.

 

Az Armed Assault 2 külleme is rengeteg fejlesztésen esett át, és ezek a módosítások, finomítások már a tesztverzióban láthatóak voltak. Bár egy izmosabb vas elkél majd a futtatásához, valószínűleg a CPU-k fognak komolyan megizzadni, amikor teljes pompájában, minden egyes eleme együtt dolgozik a játék során. A folytatás ígéretesnek tűnik, az elvárt minőséget hozza, és kíváncsian várjuk, hogy a finomhangolás után mennyit változik a már most változatos játékélmény, amihez a most kimaradt apróságok rengeteg adhatnak még hozzá. Szükség is lesz ezekre, hiszen a szintén nyáron érkező konkurens Operation Flashpoint 2 is hasonló minőséget képvisel majd, ám ez a párharc csak nekünk játékosoknak kedvezhet.

Translate »