Oldal kiválasztása

Saboteur – Még egy darabig várnunk kell

Saboteur – Még egy darabig várnunk kell
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Pandemic elnöke, Tom French nyilatkozott a VG247-nek, és elárulta, hogy rengeteg tenni valójuk van még a játék kapcsán, így annak megjelenésére még sokat kell várnunk.

Tom French, a Pandemic Studios fejese az interjúban elárulta, hogy van még mit dolgozniuk a Saboteur-on, mely állítólag még alfa állapotban sincs, így a megjelenésig még nagyon sokat kell várnunk. Éppen ezért megjelenési időponttal sem akart dobálódzni az úriember, pedig a legtöbb médium úgy tudja, még az idén felkerül a polcokra a második világháborús játék, de lássuk be, ennek az esélye nagyon kicsi.

 

French elárulta, hogy egyre közelebb vannak a pontos dátum kihirdetéséhez, de véleménye szerint így is elhamarkodott döntés volt 2007 áprilisában megejteni a játék bejelentését, hiszen nagyon kevés anyag állt már akkor rendelkezésükre, és a helyzet a mai napig se változott. Ettől még nem adja fel a gárda, az eltelt két évben az Electronic Arts-tól és a Mercenaries 2 munkálatait befejező csapattól is rengetegen csatlakoztak a Saboteur gárdájához, így a kilátások pozitívak, amit az is tovább erősít, hogy a készen lévő koncepciók – játékmechanika, sztori, karakterek, stb. – sokat fejlődtek a korábbi állapotokhoz képest, így az egész már nem egy tecnikai demó jellegét mutatja.

Translate »