Oldal kiválasztása

Microsoft – 30 millió felett az Xbox 360

Microsoft – 30 millió felett az Xbox 360
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A redmondi csapat közzé tette a legutóbbi negyedév eredményeit, melyekből kiderült, több mint 30 millió eladott példánynál tart az X360, viszont 31 millió dolláros veszteséggel zárt a részleg.

Március végén zárta le harmadik negyedévét a Microsoft, így a szokásos beszámoló is megérkezett a redmondiaktól, ami nem feltétlenül mutat rózsás helyzetet.

A tegnap éjjel közzé tett adatok szerint a 2009-es üzleti év harmadik negyedéve nem úgy sikerült, ahogy azt a csapat várta, ugyanis a Entertainment and Devices részleg – magyarul a szórakoztatóipari részleg – az előző két negyedév után ezúttal vesztességel zárt, ami számokban 31 millió dolláros veszteséget jelent, ami azért is érdekes, mert tavaly ugyanilyenkor 106 millió dolláros nyereséget könyvelhettek el.

 

A részleg az egy évvel ezelőtti bevétele azonban a tavalyihoz képest semmit sem változott, ugyanis a Microsoft ezúttal is 1.57 milliárd dollárt tett zsebre a vizsgált három hónap alatt. A konzoleladások terén is növekedés mutatkozott, ami a válság ellenére meglepő eredmény. Harminc százalékos növekedést ért el a gyártó, ami számszerűsítve azt jelenti, hogy a legutóbbi negyedévben 1,7 millió Xbox 360-at szállítottak le a boltokba, 400 ezerrel többet, mint egy évvel korábban, így pedig sikerült átlépnie az X360-nak a 30,2 milliós határt.

Translate »