Oldal kiválasztása

Dante’s Inferno – PSP-re is készül

Dante’s Inferno – PSP-re is készül
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az összes többi korábban bejelentett platformmal együtt, még az év végén megkapjuk PlayStation Portable rendszerekre is a Dante’s Inferno-t, amit az EA Redwood Shores legényei kalapálnak.

Szinte semmi érdemi információt nem kaptunk a bejelentésen kívül, így egyelőre annyit tudni, hogy még az év vége előtt megjelenik a Sony marokkonzoljára a játék, amit az EA Redwood Shores, az Artificial Mind és a kanadai Movement közösen készít.

 

A Dante’s Inferno az eddigi információk szerint ügyes egyvelege lesz a God of War-nak és a Dead Space-nek. A játékban hatalmas méreteket öltő seregeit, valamint a pokol legfélelmetesebb monstrum szörnyeit kell legyűrnünk. Állítólag itt is megtalálható lesz a manapság nagy népszerűségnek örvendő QTE (Quick Time Event), vagyis a megfelelő gombok nyomkodásával saját magunk alakíthatjuk a történéseket, így kicsit filmszerűvé válik a játék. Húsz láb magas szörnyeket mászhatunk meg és végezhetünk ki brutálisan, legalábbis a PSM3 szerkesztősége egy ilyen kis rövid bemutatóval futott össze.

Translate »