Oldal kiválasztása

GDC 09: Mozgásban a God Of War III

GDC 09: Mozgásban a God Of War III
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Idő előtt kiszivárgott egy inkább techdemónak nevezhető mozgóké a God of War harmadik részéből, melyben Kratos segítségével mutatják be a fejlesztők, hogyan is lehet átvenni az irányítást a hatalmas monstrum szörnyek felett.

Több érdekesség mellett egy techdemó is kiszirvárgott a God of War harmadik részéről. A videót a GDC-n tartott egyik rendezvényen vetítették le, melyben azt prezentálta az előadó, hogy a játékban hogyan lehet majd átvenni az irányítást a ránk támadó küklopszok felett.

 

Ezen kívül fény derült arra is, hogy az előző részhez hasonlóan, a harmadik epizód is stabilan bírja majd a 60 FPS-t, azonban bizonyos részeknél ez az érték 30 FPS-ig zuhanhat, de erre a fejlesztők szerint sajnos szükség van. Ettől függetlenül az akció folytonossága megmarad, nem fogunk észrevenni semmiféle akadozást.

 

A brutalitás, a kegyetlen kivégzések még látványosabbá tételéhez a csapat az úgynevezett Zipper technológát alkalmazza, amivel élethű szerveket képesek az ellenfelekbe "ültetni", így Kratos egy-egy jól bevitt csapása során ne lepődjünk meg, ha belső szervek tömege zúdul ki a delikvensből.

Translate »