Oldal kiválasztása

Colin McRae: DiRT 2 – Előzetes

Colin McRae: DiRT 2 – Előzetes
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tavaly novemberben jelentette be a brit Codemasters, hogy a tavaly elhunyt Colin McRae nevével fémjelzett DIRT folytatást kap, mely minden téren felülmúlja majd elődjét.

A tavalyi esztendő mozgalmas volt az Egyesült Királyságban székelő Codemasters számára, hiszen raliversenyek szerelmesei mellett az utcai járgányok őrült rajongóit is kiszolgálta. A 2007 nyarán megjelent Colin McRae: DiRT nem volt tökéletes játék, de a realisztikus fizika és az impozáns külcsín megfelelő eladási eredményeket produkált, így a brit gárda folytatásra adta a fejét, ami jelenleg az első pre-alfa verziónál jár, és állítólag már most hihetetlenül pofásan fest, amit jó pár vadonatúj játékmenetbeli változtatással fejeltek meg a fejlesztők. Ezeket vettük most górcső alá.

 

Az első rész a maga módján úttörőnek számított, hiszen a házon belül fejlesztett EGO grafikus motorból fantasztikus teljesítményt préselt ki a fejlesztőcsapat. Az élethű környezet és fizika olyan élményt nyújtott, amivel a brit csapat könnyűszerrel elérte, hogy otthonunkba hozza a veszélyes raliversenyeket. Az újításoknak és a sportosabb iránynak köszönhetően sokkal szélesebb réteghez jutott el a Colin McRae: DiRT, ami egy vadonatúj, impresszív versenyjátékként egy új termék születésének a kezdetét jelentette.

 

A folytatás azonban minden eddig lefektetett alapon túltesz, legalábbis a novemberben bejelentett második rész nemrég kipróbálható volt egy sajtós eseményen, ahol a Codies legénysége egy pre-alfa verzióval villogott. És a játék elindításakor érezni lehetett, hogy itt valami merőben mást kap majd az egyszeri játékos, és ezt a cég legújabb szlogenje, az "Off-road versenyzés extrém sport attitűddel." is alátámasztja, mely a dizájn filozófiáján érződik a legjobban. A fejlesztők rengeteg elemet meghagytak, illetve pontosabban egy az egyben átemeltek az elődből, de a fejlődés érdekében olyan, a tradicionálistól eltérő off-road eseményeket zsúfoltak bele a játékba, ami állítólag hamarosan a valóságban, a WRC sorozatban is megvalósulhat.

 

A bemutató során a fejlesztőcsapat jelenlévő tagjai egy, a valós versenyeken rögzített jelenetekből álló videót mutatott be, mely dinamizmusában és látványban inkább hasonlított egy X-Games bemutatóra, mint egy rally produktum prezentációjára. Az egyik pillanatban felbukkan a Subaru csapata – azóta ők már kivonultak a sorozatból -, kiknek négykerekű csodáját az a Ken Block terelgeti, aki a DC Shoes-t alapította. Hatalmas, látványos ugratások, őrületes tempó, hajmeresztő mutatványok, majd indulhat a móka, kezdhetjük tesztköreinket. És ekkor szembesülünk az első nagy újítással, a stadionokban zajló körözésekkel. A fejlesztők ugyanis komoly kutatómunka után és a bennfentesekkel való beszélgetések során arra jutottak, hogy a WRC a jövőben ebbe az irányba indulhat el, így jelenleg fiktív zárt pályákon, de a játékban már körözhetünk ilyeneken. A brit gárda két ilyen helyszínt biztosít a játékosok számára, melyek egyike Los Angeles-ben lesz, ahol valószínűleg a város magjában csippentenek le egy rövidebb útszakaszt, míg a másik – és ez kipróbálható volt – London egy elhagyatott negyedében lesz kialakítva. Utóbbi egy hatalmas erőmű idilli környezetében  zajlik, ami az IGN újságírója szerint erősen hajaz a Pink Floyd Animals című albumának borítójára. A versenypályák borításukat tekintve a már megszokott felhozatalból állnak, így az aszfalt mellett kapunk murvás, sóderes vagy saras, eső áztatta útvonalakat, amiket általában szűken elhelyezett padkák öveznek. A pályák különböző pontjain elhelyezett meglepetések, mint például két láb mély pocsolyák várnak ránk, amiket a megfelelő ívről való lecsúszás esetében nem kerülhetünk el. Mindezeket bukkanók és ugratók tarkítják, melyek egy-egy rossz leérkezés esetén teljesen hazavághatják a technikát.

 

Változáson esik át a játék fizikai része is. A fejlesztők varázspálcájukhoz nyúlva sokkal realisztikusabbá tették a járművek kezelhetőségét, az autóknak valóban van súlya, sokszor kell majd ellenkormányozni és a legbrutálisabb hajtűkanyarba se hajthatunk be eszeveszett módon. A csapat a vasparipák minden egyes elemét külön-külön modellezte, így bármelyikkel is történik valami baleset – kerék, differenciálmű  felfüggesztés -, véget érhet a verseny számunkra. Természetesen a Colin McRae: DiRT 2 "motorházteteje" alatt nemcsak ezt piszkálták meg a Codemasters munkatársai. A srácok az EGO grafikus motort is maximális fordulatszámra pörgették, így új fény- és renderelésrendszert kapott a folytatás, amivel soha nem látott minőséget képviselő mélységekig sikerült behatolnia a gárdának, így mindennél részletesebb környezet és pályák várnak majd a játékosokra. A környezeti hatások is befolyásolhatják a versenyeket, így ha komoly záporra kerülne sor, négykerekűnket pillanatok alatt ellepheti a sár.

 

A 2008-ban debütált Race Driver GRID-ben mutatkozott be a zseniális húzásnak bizonyult idővisszapörgető rendszer, mely segedelmével lehetőségünk volt egy-egy komolyabb ütközés után orvosolni hibánkat, még pedig úgy, hogy visszatekertük a jelenetet. A pre-alfa verzióban ez a funkció még nem működött, de a csapat elmondása szerint biztosan helyet kap majd, így hibázásra ezúttal is büntetlenül lehetőségünk lesz.

 

A többjátékos mód azonban megújul, bár ezúttal is a World Tour-szériában kell jeleskednünk, hogy multiplayerben számon tartsák az általunk menedzselt pilótát. Továbbra is változatos, egzotikus helyszíneket kell majd beutaznunk, így megfordulunk Kaliforniában, Utah-ban, Malájziában, Kínában, Horvátországban, Angliában és az összes, a rally versenyekről ismert helyszínen. Versenytársainkkal jó kapcsolatot kell ápolni, különben nem nagyon fognak kedvelni minket a sorozatban. Ez az egész kicsit hajaz a többjátékos módra, hiszen ott is kapcsolatok ápolása, a barátokkal való megfelelő kommunikáció a cél, akikkel végre valós időben vívhatunk párbajokat, így az első rész óriási bakija, miszerint a time-trial dönti el, hogy ki a jobb, végre megszűnik.

 

A Colin McRae: DiRT 2 igazi multiplatform produktum lesz, ugyanis PC mellett X360-ra, PS3-ra, Nintendo Wii-re, DS-re és PSP-re is kapható lesz a játék, ami még idén felkerülhet a polcokra.

Translate »