Oldal kiválasztása

Dead to Rights – Újra megnyitja kapuit Grant City

Dead to Rights – Újra megnyitja kapuit Grant City
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Namco előző generációban, 2002-ben dobta piacra a Dead to Rights első részét, mely mérsékelt fogadtatását követően 2005-ben egy második részig jutott, majd négy éves csend következett…

A PlayStation 2 és az Xbox korszakában, az évezred első felében dobta piacra a Namco Bandai a Dead to Rights-ot, mely a Max Payne által bevezetett bullet time hullámot próbálta meglovagolni, kevés sikerrel. 2005-ben folytatást kapott a játék, de ez se úgy sült el, ahogy a japánok várták, így több mint négy éves hallgatás következett, hogy idén év végén egy teljesen megújuló, új alapokra építkező részt kapjunk.

 

Az első hivatalos információk az Official PlayStation Magazine aktuális számban láttak napvilágot. A készülő alkotás 2009 negyedik negyedévében kerülne forgalomba és nem egy közvetlen folytatás lenne, hanem mindent a nulláról kezdenek a fejlesztésnél a Volatile Games megbízott munkatársai, így új alapokon nyugvó produktummal lesz dolgunk. Nagy hangsúlyt kapnak majd a közelharcok, de a hagyományos fegyveres akció is jelen lesz. Fejtörők sokaságával találjuk majd szembe magunkat és főhősünk, Jack Slate is visszatér, aki ezúttal se hagyja otthon hűséges társát, a kutyáját.

Translate »