Oldal kiválasztása

Braid – Március utolsó napján jön PC-re

Braid – Március utolsó napján jön PC-re
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Eredetileg 2008 végén debütált volna PC-n az Xbox Live Arcade egyik legsikeresebb produkciója, a Braid, de a játékot fejlesztő Jonathan Blow inkább idénre tolta a debütálást, ami március végén lesz esedékes.

Jonathan Blow dizájner saját fejlesztésű platformja, a nyáron XBLA-n debütált Braid eredetileg idén október és december között érkezett volna PC-re, azonban a Blow letett erről, mert véleménye szerint az idei nagy őszi kínálatban homályba veszett volna amúgy fantasztikus produkciója. Az úriember saját blogján így arról számolt be, hogy 2009-ben, valamikor február és március között készül el a PC-s átirat.

 

Ma délelőtt végül befutott a hivatalos megjelenési dátum, azaz március 31-én lesz letölthető a játék, ami egyrészt valószínűleg kap egy Steam-es verziót, valamint a Stardock gondozásában is elérhető lesz egy online disztribúciós rendszeren keresztül. A Braid PC-s verziója 20 dollárba fog kerülni.

Translate »