Oldal kiválasztása

Saitek Cyborg Command Unit hardverteszt

Saitek Cyborg Command Unit hardverteszt
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Saitek a játékosoknak fejlesztett kiegészítőiről, termékeiről ismert. Most egy olyan minibillentyűzetet vettünk szemügyre, amelyet FPS-ekhez és RTS-ekhez gyártottak, bár tesztjeink alapján inkább az olyan MMORPG-khez illik a legjobban, mint amilyen a WoW is.

Napjainkban már teljes iparág épült arra, hogy a játékosoknak profi vezérlőeszközöket készítsenek. A Logitech, a Microsoft, a Razer mellett a Saitek is rendelkezik ilyen eszközökkel, amelyeket természetesen itthon is forgalmaznak. A BSC Kft-től kaptuk tesztelésre a Saitek Cyborg Command Unit névre hallgató kiegészítőt, amely valóban kicsit kiborgosra sikeredett. De lássuk, milyen belsőt takar a futurisztikus külső.

 

Egy miniatürizált billentyűzettel van dolgunk, amelyen csak azok a gombok kaptak helyet, amik egy gamepaden is megtalálhatóak lennének, és amik egy akcióra alapuló játékban kellhetnek (WASD). Ha mellépasszintjuk az egeret, máris készen állunk arra, hogy belecsapjunk a lecsóba. Természetesen ez feltételezi azt is, hogy rendelkezünk játékosoknak kitalált egérrel, de ezekről majd talán egy másik cikkben írunk. Most inkább a két részre osztott (csuklótámasz és billentyűk) játékvezérlővel ismerkedünk meg közelebbről, amin két dolgot vesz észre a játékos azt követően, hogy konstatálta, tényleg kiborgos a külső és a háttérvilágítás (erről kicsit később szólunk még). Az egyik, hogy elég gagyi műanyagból készült az egész, ami egyrészt nagyot csökkent az értékén és az időtállóságán, másrészt pedig kényelmetlenné válhat hosszabb, intenzívebb használat során, mivel a csuklótámasz sem különb anyagból készült, így bizony, könnyen hozzá lehet ragadni/izzadni. A másik, hogy helyet kapott jobboldalt egy kis joystick, ennek pozícióját módosítani lehet egy műanyag, elforgatható pöcök segítségével. Valószínűleg ez az első olyan kiálló bütyök, ami több hozzányúlás után tönkremegy. Legalábbis az olcsó műanyag egyértelműen ezt a benyomást kelti, és már első alkalommal is csak félve mertem hozzányúlni, nehogy véletlenül letörjem. (Egyébként a joystickkal sokra nem megyünk, eredetileg menük és térképek mozgatásához-navigálásához találták ki, de mivel úgyis ott az egér, nem sokat fogjuk használni.)

 

 

Ha megismerkedtünk a kinézetével és az elrendezésével, akkor érdemes csatlakoztatni a számítógéphez, mire kiderül, hogy a háttérvilágítás ugyan jól mutat és az utóbbi időben minden hasonló kütyünél alapszolgáltatás, ám a billentyűk szöge miatt akármilyen fényerőre állítjuk, nem lehet igazán jól látni a betűket. Szerencsére akár ki is kapcsolhatjuk a fényeket, ha zavarnának minket, de amennziben használni kívánjuk ezt a funkciót, ne számítsunk olyan eredményre, mint a Logitech vagy a Saitek gamer-billentyűzetei esetében. Ráadásul a csuklótámasznál lévő led folyamatosan világít, ami nem csak fölösleges abban a pozícióban, de zavaró is. A felső billentyűzet háttérvilágításának színeit egy háromállású kapcsoló segítségével váltogathatjuk, ami egyben a különböző módokat és kiosztásokat is variálja (a gyártó javaslata: egy kiosztás FPS-hez, egy kiosztás RTS-hez, egy kiosztás minden másnak). A gombok konfigurálásához a segítségünkre lesz egy segédprogram, amely nem csak az egyes funkciók kalibrálását képes elvégezni, de makrókat is rögzíthetünk a segítségével. Ez gyakorlatilag korlátlan elemből állhat, így a minibillentyűzet egész sor combo egy gomb lenyomásával történő elvégzésére is betanítható. (Viszont hiába lehet bármit könnyedén rögzíteni az eszközhöz kapott szoftverrel, a profilokat minden reboot után újra kézzel kell betölteni…) A makrófunkció az eszköz legnagyobb előnye és erénye, így ha ilyesmire van szükségünk, akkor érdemes elgondolkodnunk a CCU beszerzésén.

 

Miután megszoktuk a használatát, és begyakoroltuk az elrendezést (ez kis időt vesz igénybe, amíg korábbi beidegződéseinket "átprogramozzuk"), valamint beprogramoztuk az eszközt a különböző játékoknak megfelelően, egy idő után a rejtettebb problémák is előjönnek. Először is az a tény, hogy a háttérvilágítás miatt a minibillentyűzet kicsit sok energiát fogyaszt az USB hubról, kissé bosszantó lehet olyankor, ha elég sok USB-n csatlakozó kütyüt használunk. Aztán amikor rendezgetjük a dolgokat az asztalunkon, hamar kiderül, hogy rövid is az a fránya kábel. Ha pedig sokat püföljük a billentyűzetet, akkor tapasztalni fogjuk, hogy ezen az eszközön nem kemények az egyes gombok, hanem puhán besüppedősek, azaz nehezebb figyelni, mikor nyomja be valamelyiket az ember véletlenül. Ezek, és a korábban felsorolt negatívumok mind abból fakadnak, hogy az alapjában véve nagyon jó ötlet megvalósítását filléres összetevőkkel oldották meg, ami lehet, hogy csökkenti az előállítás költségeit, ám a játékos egyáltalán nem azt fogja érezni, hogy egy professzionális, időtálló termék került a kezei közé.

 

Kinek ajánlhatjuk tehát a CCU-t? Azoknak, akik még nem rendelkeznek játékosoknak kialakított, makrógombokkal felszerelt billentyűzettel, akik jobbkezesek (balkezeseknek kényelmetlen lehet több funkció használata is, az elrendezés okán), valamint olyan játékokkal játszanak, mint a World of Warcraft, vagy olyan FPS-ek, RTS-ek, MMO-k, amelyeknél különösen fontos szerepe lehet a programozható, makróbillentyűknek (mozgás-/támadáskombinációk, sok fegyver vagy inventory item stb.). Kis odafigyeléssel, átgondoltabb, a gyártást megelőző anyagtervezéssel, és egy olyan elrendezéssel, ami jobb- és balkezeseknek egyaránt fekszik, nagyon sok játékost megnyerhetne magának a Saitek. Így jelenleg az árához (kb. 11e ft) képest keveset nyújt, kicsit többért már egy olcsóbb gamerbillentyűzethez is hozzájuthatunk.

Translate »