Oldal kiválasztása

Bioshock – Még öt rész jó lenne!

Bioshock – Még öt rész jó lenne!
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az MCV munkatársai fülön csípték a 2K Games „globális igazgatóját”, Christoph Hartmann-t, aki elárulta, hogy öt részt még simán elbírna a Bioshock.

Christoph Hartmann, a 2K Games "globális elnöke" az MCV-nek adott interjúban úgy nyilatkozott, hogy nem kizárt, hogy a jövőben további epizódokat készítenek Bioshock cím alatt. Elképzelése szerint még közel öt részt bírna el a franchise, de figyelmeztett mindenkit, hogy ez csak feltevés és alapos átgondoláson esnek át a tervek, ugyanis nem akarnak olyan címek szintjére süllyedni, mint a Mátrix trilógia vagy egy általa meg nem nevezett, nálunk nyíltan kimondott sorozat, a Need for Speed-széria. 

 

Ellenpéldaként a Star Wars-t hozta fel Hartmann, aki úgy véli, hogy Lucas alkotása az ékes példája annak, hogy lehet több részben is jól elmesélni dolgokat. Persze kijelentéseit nem a cég nevében tette, tehát nem kell készpénznek venni a dolgot, ráadásul a 2009 utolsó negyedévében debütáló Bioshock 2 eladásai is sokat nyomnak majd a latba.

Translate »