Oldal kiválasztása

Killzone 2 – Pontos megjelenési dátum és videóáradat

Killzone 2 – Pontos megjelenési dátum és videóáradat
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Végre hivatalos, pontos megjelenési dátumot kapott a régóta várt Killzone 2, melyben ismét a Helghasttal találjuk szemben magunkat.

A Killzone 2 története az előző részzel ellentétben ezúttal nem a Vektán, hanem a Helghast nép által lakott Helgha bolygón fog játszódni. Hősünk Sev lesz, az Interstellar Strategic Alliance (ISA) Special Forces légiójának Alpha szakaszának parancsnoka, akinek feladata, hogy kompániájával végső csapást mérjen az ellenségre.

A megjelenéssel kapcsolatban pár hete felröppent egy pletyka, miszerint február 17-én debütál a játék, azonban ez tévesnek bizonyult, ugyanis a hivatalos álláspont szerint február 27-től lesz megvásárolható a PlayStation 3 jövő évi produkciói közül az egyik legígéretesebb. Mosolyt fakasztó plusz adalék, hogy ez az időpont egyaránt érvényes Észak-Amerikára és Európára is, vagyis az Öreg Kontinens is időben jut hozzá saját adagjához.

Translate »