Oldal kiválasztása

QuakeCon 2009 – Megvan a hivatalos dátum

QuakeCon 2009 – Megvan a hivatalos dátum
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az idei QuakeCon ugyan semmi emlékezeteset nem nyújtott, azért 2009-ben ismét gyermeki lelkesedéssel várjuk az augusztus közepét.

Évek óta trend, hogy az id Software megrendezi saját rendezvényét, a QuakeCon-t, mely nemcsak a hatalmas LAN-partijáról híres, hanem arról is, hogy John Carmack és csapata ezen össznépi összeröffenésen leplezi le legújabb fejlesztéseit, illetve mutatja be premier anyagait. Az idei esztendőben sajnos nem durrant akkorát a kiállítás, gyakorlatilag semmit nem mutatott az id Software, azonban ettől függetlenül a következő esztendő simán hozhat meglepetéseket.

Éppen ezért örülünk, hogy a mai napon hivatalos közleményben tudatta velünk a fejlesztőcsapat, hogy a 2009-es QuakeCon ezúttal augusztus 13-a és 16-a között kerül megrendezésre, melynek otthonául ezúttal is a Texas-ban található Hilton Anatole Hotel szolgál majd.

Translate »