Oldal kiválasztása

Grand Theft Auto IV – Eladási számok, érdekességek

Grand Theft Auto IV – Eladási számok, érdekességek
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap tartotta év végi pénzügyi konferenciáját a Take Two, ahol igencsak megdöbbentő számadatokat közölt a pár hete PC-re is napvilágot látott GTA IV kapcsán.

A Take Two tegnap tartotta a 2008-as esztendőt lezárandó aktuális pénzügyi konferenciáját, ahol a kiadó többek között szót ejtett ez évi bevételéről is, mely $1,537.5 millió dollárra rúgott ebben az esztendőben. Ez még nem is akkora szám, de ha figyelembe vesszük, hogy a GTA negyedik felvonása ennek majdnem felét produkálta, egészen pontosan 710 millió dollárt, akkor azért mindenki felkapja a fejét. Nico Bellick kalandja tehát igencsak kelendőnek bizonyult, ráadásul ebben a számadatban még nincs benne a PC-s verzió eladása, illetve a januárban debütáló első DLC is biztosan hozzátesz a mutatókhoz, úgyhogy könnyedén elérheti a játék a 1 millárd dolláros bevételt.

Az adatok láttán nem csoda, hogy a Sam Houser, Dan Houser és a Leslie Benzies vezetette Rockstarral 2012-ig meghosszabbította szerződését a Take Two, hiszen reményeik szerint a jövőben is hasonló minőséget képviselő, gigantikus blockbustereket termel ki magából a csapat.

Az örömteli híreket kissé beárnyékolja, hogy a PC-s verzió eladásai egyelőre nem hozzák a várt eredményeket, habár ha figyelembe vesszük, hogy mennyi macera van a telepítéssel és a játék futtatásával, akkor kész csoda, hogy egyáltalán befért a tengerentúli tízes lista legjobbjai közé.

  1. World Of Warcraft: Wrath of the Lich King / Blizzard / $36 (Average)
  2. Spore / EA Maxis / $48 (Average)
  3. The Sims 2 Deluxe / EA Maxis / $19 (Average)
  4. Call Of Duty: World At War / Treyarch / $50 (Average)
  5. Fallout 3 / Bethesda / $49 (Average)
  6. The Sims 2 Apartment Life Exp. Pack / EA Maxis / $21(Average)
  7. Grand Theft Auto IV / Rockstar Games / ($49 Average)
  8. Left 4 Dead / Valve / $48 (Average)
  9. Far Cry 2 / Ubisoft Montreal / $50 (Average)
  10. The Sims 2 Mansion & Garden Stuff Exp. / EA Maxis / $19 (Average
Translate »