Oldal kiválasztása

Age of Conan – Továbbra is folyik az X360-as fejlesztés

Age of Conan – Továbbra is folyik az X360-as fejlesztés
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Funcom munkatársa, Erling Ellingsen jelentette ki, hogy a cégen belüli változásoktól függetlenül, továbbra is készül a játék X360-as verziója.

Történt ugyani, hogy a múlt hét folyamán komolyabb létszámcsökkentést kellett eszközölnie a Funcom fejlesztőcsapatának. Ennek kapcsán nyugtatott meg mindenkit Erling Ellingsen, hogy ez nem fogja jelentősen befolyásolni a folyamatban lévő fejlestéseket:

"Terveink szerint a létszámcsökkentés nem fogja befolyásolni az Age of Conan fejlesztését, és egyéb más játékunkét sem. Tartjuk magunkat az előzetes terveinkhez. Az Age of Conan Xbox 360-as verziójának fejlesztése továbbra is folyik, de ahogyan korábban sem tettük, még most sem tűzünk ki konkrét megjelenési dátumot. Én lennék a legboldogabb, ha komolyabb részletekkel tudnék szolgálni, de jelenleg helyzetben ez sajnos nem áll módomban."


Egyébként a hyboriai kalandok még májusban jelent meg PC-re, az Xboxos verzió pedig valamikor a jövő év folyamán várható.

Translate »