Oldal kiválasztása

Ghostbusters – Atari, mint megmentő

Ghostbusters – Atari, mint megmentő
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Miután az Activison szélnek eresztette egyik fejős tehenét, a Sierra-t, több produkció is a szakadék szélére sodródott, de most úgy fest, akadnak kiadók, akik megmentik a projekteket.

Hétvégén jelentettük, hogy az Activison egyik áldozata a 50 Cent: Blood on the Sand a THQ jóvoltából kerül majd a polcokra. Ugyan a kiadó a korábban tervezett megjelenési dátumot nem tudja tartani, de legalább napvilágot láthat a termék, így nem kell a kukába hajítani a fejlesztés eddigi részét.

A szélnek eresztés másik nagy vesztese a Terminal Reality produkciója, a híres Szellemirtók készülő adaptációja, illetve pontosabban a második mozifilm, amolyan folytatása. A projekt egyik legelkötelezettebb híve a korábbi szereplő, Dan Aykroyd, aki úgy fest tűzön-vizen át kitart gyermeke mellett, így eshetett meg, hogy nem rég új kiadóra lelt a játék, amit az egyik tengerentúli rádióműsorban jelentett be Aykroyd. Ezek szerint az Atari lesz a felelős a terjesztését, igaz, az év végén esedékes premier ezúttal elmarad, így csak 2009-ben próbálhatjuk ki a játékot.

Translate »