Oldal kiválasztása

Rage – Előzetes

Rage – Előzetes
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavalyi QuakeCon alkalmával leplezte le az id Software legújabb termékét, a Rage-t, mely az előrejelzések szerint igencsak új színt visz az FPS-játékok világába. Mad Max Beyond Thunderdome

Az idei QuakeCon igazán siralmasra és ingerszegényre sikeredett, azért az id Software így is elárasztott minket jó pár érdekességgel. Az E3 2008-as kedvcsináló után például egy kibővített Rage videót kaptunk az első nap, amit hirtelen két képpel és egy csokornyi friss információval is megfejelt John Carmack és Matt Hooper. Halkan megjegyzem, időszerű volt már valami konkréttal előállni, ugyanis a csapat a 2007-es leleplezés óta idén nyáron mutatott bármit is a játékból, melyet igencsak nagy várakozással vár szerkesztőségünk.

Mindenki tudja, hogy egy hatalmas aszteroida tart planétánk felé, a többség mégis csak remélni tudja, hogy nem találja telibe bolygónkat a hatalmas monstrum. Sajnos az előzetes számítások megcáfolják azon tézisünket, minket semmi sem pusztíthat el, így hát miután kiderül, hogy veszélyben a Föld, az emberiség vezetőit, tudósait és mindenkit, aki egy későbbi élet beindításához szükséges lehet, egy biztonságos mély földalatti bunkerbe menekítenek. A hatalmas világkatasztrófához vezető robbanás után a világ vezetőinek egyetlen célja maradt: Újraépíteni mindent, amiért valaha érdemes volt élni.



Az aszteroida becsapódását követően gyakorlatilag a Föld felszínének jelentős része elpusztult és ezzel egyidőben valószínűleg az élet legapróbb formája is megszűnt létezni ezeken a területeken. A maroknyi túlélők végül sikeresen menekítették ki a robbanást követően a bunkerben menedéket találó embereket, így megkezdődhetet a Föld újbóli benépesítése, a gazdaság beindítása és egy egységes közösség kovácsolása. Amikor végre sikerült megvetnünk újból a lábunkat korábban szebb napokat is megélt otthont adó bolygónkon, akkor hirtelen rá kellett eszmélnünk a szomorú tényre, miszerint nem vagyunk egyedül. A kihalt sivatagokat génmanipulált mutánsok járják, akik következő áldozatokra vadászva barangolnak a semmibe, mindezt gyűlölettel és pusztítás vággyával a szívükben.



A játékban egy névtelen hőst formálunk majd, aki kiszabadulva a bunker fogságából, azonnal új élete egyengetésébe kezd. Hooper elmondása szerint egy hatalmas, nyílt világot barangolhatunk be, mely több lepukkant nagyvárosból áll. Ennek ellenére a fejlesztők egy masszív történetvonalat írtak a játékhoz, így nem kapunk GTA-hoz hasonló hatalmas szabadságot, inkább a sztorimód kapja a nagyobb hangsúlyt, amit lineárisan kell végigtolnunk. Többek között feladatunk lesz saját karrierünk egyengetése is. A városokban elnyerhetjük a vezetők bizalmát és az így szerzett extra pénzből fejleszthetjük majd járgányunkat vagy fegyverarzenálunkat, ezen kívül egyfajta kereskedelmi rendszer is helyet kap a játékban.
Zárójelben megjegyezném, hogy lehetőségünk lesz a küldetések sorrendjének teljesítése között választani. Érdekesség, hogy kalandjaink során a hatalmas távolságoknak köszönhetően leginkább járgányukkal fogunk közlekedni, melyet kedvünk szerint alakíthatunk. Rengeteg féle csúzlit varázsolhatunk rá vagy akár a festését is mi választhatjuk ki. Egyszóval egyéniségünknek megfelelő négykerekűvel közlekedhetünk. Utunk során különféle emberi csoportosulásokkal találkozunk, melyek között akadnak barátságosak, de lesznek olyanok is, akikkel jobb, ha nem akasztjuk össze a bajszunkat. Hooper ezt az egészet a Mad Max Beyond Thunderdome-hoz hasonlította. Gyakorlatilag lepukkant városról városra fogunk utazni, utjaink során egyre többet tudunk meg a helyiekről, ami pedig a történet megértésében és előrehaladásában is fontos szerephez jut majd.



A Rage természetesen a manapság nagy népszerűségnek örvendő kooperatív mókát is támogatni fogja, ráadásul a játék adta lehetőségekkel élve, igen csak terebélyes kínálat áll majd a játék rendelkezésére ezen módusz esetében. Az első és legfontosabb, hogy ezen funkció minden platformon elérhető lesz, a különbség csak annyi, hogy PC-n nem lesz osztott képernyős lehetőség. További érdekesség, hogy a fejlesztők ezen móduszt úgy alakítják ki, hogy nem a sztorimódot nyomhatjuk végig vállvetve a haverokkal, azaz teljesen elkülönülve attól fogunk majd párban játszani. Érdekes megoldás, kérdés, hogy akkor pontosan milyen kihívások elé állítanak minket? A járművek is vezethetők lesznek párban. A nagyobb városokban különböző, öldöklő versenyeket is rendeznek, ahol a lét a tét, így jól jön, ha valaki csak az utat figyeli, a másik pedig a buggy-ra helyezett csúzlikkal próbál keresztbe tenni az ellenfeleknek. Mókás, de el lehet gázolni a szörnyeket, igaz, a vérességből kicsit visszavesz most az id Software, ugyanis céljuk, hogy "T", azaz Teen besorolást kapjon a játék. Lehetőségünk lesz különböző oktatópályákon gyakorolni, így járművünk teljes kiismerésével vághatunk neki a kalandoknak. A fejlesztők állítása szerint az FPS-részek leginkább akkor kerülnek előtérbe, amikor járgányunkkal megközelíthetetlen területeket kell felfedeznünk, ezek a jelenetek pedig a szokásos színvonalat képviselve, igencsak gatyába rottyantósra sikeredtek. Ami még érdekesség, hogy lesz a Rage-ben inventory, illetve páncélzat, továbbá minden elhelyezett tárgy vagy NPC-vel való találkozás előre eltervezett, így nincs szó
Diablo-féle véletlengenerált elemekről. Ugye ez a masszív RPG-elemek miatt fontos, melyet egy komoly gazdasági háttér támogat majd.



A játék technikai részéről akár külön cikkben is lehetne szót ejteni. Carmack a jó ideje hegesztett id Tech 5-öt ültette a Rage feneke alá, mely az előzetes videók alapján fantasztikusan muzsikál. Kitűnően adja vissza a poszt-apokaliptikus világ hangulatát, továbbá a karakterek kidolgozottsága, illetve az
arcanimációs rendszer is verhetetlennek tűnik.  Ráadásul a csapat végre hatalmas, nyílt terekkel operál, így az embernek nincs klausztrofób érzése egy-egy küldetés során.

A gárda tevei szerint egy olyan franchise-t sikerül tető alá hozniuk, mint a Quake vagy a Doom, ergo hosszútávra terveznek. Jelenlegi állás szerint a következő két évben szeretnék piacra dobni – talán 2009 második félévében – a játékot, mely X360-on két DLDVD korongon terpeszkedik majd, így kicsit csúnyább lesz a konkurenseknél, hiszen tömöríteni kell a kódot. A PlayStation 3-as verzió természetesen Blu-Ray korongon érkezik, a PC-s meg értelemszerűen mindkét adathordozón kapható lesz.

Translate »