Oldal kiválasztása

Final Fantasy XIII – 2009-ben demó és megjelenés Japánban

Final Fantasy XIII – 2009-ben demó és megjelenés Japánban
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Square-Enix Tokióban tartja saját kis privát buliját, a DKΣ3713-at, ahol a csapat várva várt produkcióból exkluzív anyagokat publikálnak a nagyérdemű előtt. Ezúttal a Final Fantasy XIII-ról kaptunk szaftos infókat.

Az idei E3-on jelentette be a Microsoft, hogy X360-ra is készül a Final Fantasy XIII, mely a jelen állás szerint csak Japánban jelenik meg PS3 exkluzív címként. A Tokióban zajló DKΣ3713 névre keresztelt Square-Enix privát bulin most az is kiderült, hogy a játék ennek megfelelően először Felkelő Nap országában lesz elérhető méghozzá valamikor 2009-ben. További érdekesség, hogy a megjelenés előt demót is kap a játék, mely 2009 márciusában kerül fel a PlayStation Network szervereire, ráadásul egybecsomagolva tálalják a Blu-Ray-en már jó ideje kapható Advent Children: Complete-tel.

Hogy a nyugati régióban történő megjelenés mikor lesz esedékes, még nem tudni, hiszen a japán verzió elkészülte után esik neki a Square-Enix a lokalizálásnak, ami eltart mégegy darabig.

Translate »