Oldal kiválasztása

Call of Duty 5: World at War – Előzetes

Call of Duty 5: World at War – Előzetes
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Gránátrepeszek röpködnek, golyóropogás hangjától nem hallani a társaink üvöltözését, bűzölgő, égett emberhús szaga öleli körbe a porig pusztult falvacskát. Mindenfelé holtestek, miközben nyugtázzuk: ismét egy nappal kevesebbet kell ebben a pokolban kibírnunk…

Nincs könnyű dolga a páratlan Call of Duty-epizódokat kreáló Treyarch csapatának. Az elmúlt esztendőkben rendre a statisztaszerep jutott a csapatnak, ráadásul mindezt olyan pocsék minőségben hozták, hogy egyáltalán csoda, hogy az Activison kitartott mellettük, hiszen a páratlan részek rendre elbuktak a kasszáknál, ráadásul a kritikai elismeréseket sem sikerült besöpörniük a srácoknak. Aztán mindig a 8-9 hónapos fejlesztési idővel takaróztak a Treyarch emberei, így az Activison komoly döntésre szánta el magát, és a korábbi egy év helyett, két teljes esztendőnyi fejlesztési időt engedélyezett a csapatnak – ez igaz az Infinity Ward-ra is. Ezen kívül a fejlesztés kezdeti fázisában megkapta a gárda a Call of Duty 4 alatt dübörgő és zseniálisan teljesítő grafikus motort, így tényleg egy szavuk nem lehet most már a srácoknak, akik úgy fest, hogy ezúttal tényleg bizonyítják, hogy tehetséggel sem állnak hadilábon.

Ettől függetlenül nincs könnyű helyzetben a Treyarch, hiszen egy olyan franchise negyedik része után kell valamit letenni az asztalra, mely a sorozat eddigi legsikeresebb darabjaként került be a játékipar történelemkönyveibe. Közel 10 millió eladott példánnyal és egy nagyon komoly multiplayer támogatottsággal a háta a mögött, a Call of Duty 4 a tavalyi esztendő egyértelmű legjobb és legsikeresebb játéka volt, ráadásul a sorozat történetében először a jelen kor hadviselésébe kalauzoltak el minket a fejlesztők, mely nagyon sok embernek szimpatikus húzás volt. Ennek ellenére a kaliforniai csapat mégis visszanyúl a gyökerekhez, a második világháborúhoz, de ígérik, teljesen más perspektívából mutatják be minden idők legvéresebb csatározását.

Az egyik újítás, hogy a korábbi európai hadszíntér helyett ezúttal a kevésbé ismert, de szintén emberi borzalmak ezreinek helyt adó csendes-óceáni térség ad otthont a játék egyik részének. Nácik és olasz szövetségeseik helyett ezúttal többnyire japán fanatikusokkal kell szembenéznünk, a jól megszokott romos, porig rombolt épületek helyett pedig a dzsungelharcokban kell helytállnunk. Persze a szokásosnak mondható két hadszínteres megvalósítást ezúttal sem hanyagolják el a fejlesztők, így nemcsak az amerikaiakkal kell csatába vonulnunk, hanem Berlin ostrománál a szovjet haderők egyik tagjaként is ki kell vennünk a részünket a vérontásból. Hogy ez pontosan, hogy oszlik meg az egyjátékos kampányban, az még nyitott kérdés, de biztosra vehető, hogy a keleti front eddig soha nem látott ütközeteibe kóstolhatunk majd bele.

A Call of Duty: World at War története a csendes-óceáni Makin-zátonyon nyit, ahol főhősünk fogságba esve várja kivégzését. Egy japán tiszt épp másik bajba jutott társát faggatja, kínozza. Ezt tessék szó szerint érteni, ugyanis szerencsétlen delikvenst nemcsak leköpik, de megkorbácsolják és addig verik, ameddig lélegzik. Épp mi kerülnénk sorra, amikor egy kisebb század lerohanja a piciny falut, kiszabadulva majd azonnal puskát ragadva elkezdjük a sárgákat osztani. A csapat egyik célja, hogy a környezet hű ábrázolása mellett azt a szemléletmódot és harcmodort is hűen adja vissza, ami több mint hatvan évvel ezelőtt a szövetséges katonákat fogadta. A német SS és SA legények nagy volumenű, végsőkig kitartó harci stílusok már a múlté. A japánok olykor gerilla-módszereket alkalmazva támadnak, ráadásul nem szégyellik mindezt hátba támadva művelni. A dzsungel adta lehetőségekkel élve a hatalmas bozótok és bokrok, valamint egyéb növényzeteknek köszönhetően bármikor képesek lesből, váratlanul támadni. Érdemes a földön heverő, korábban halottnak hitt katonákba is utólag pár ólmot ereszteni, ugyanis a kis sárgák előszeretettel játsszák el a tetszhalott állapotot. A mesterlövészek hosszú napokig képesek magukat álcázni, hogy aztán elejtsék várva várt "zsákmányukat". Az új mesterséges intelligencia állítólag olyan húzásokra lesz képes, hogy a derék katona csak megsebzi az első katonát, hogy aztán a segítségére siető többi szerencsétlennel könnyedén végezzen. Nem egy humánus megoldás, de tény, hogy hatásos lehetett a háborúban.

Az új helyzethez természetesen nem árt alkalmazkodnunk, így a fejlesztők úgy döntöttek, hogy új csúzlikat is bevetnek. Az egyik ilyen újdonság a lángszóró lesz, melynek bizonyos szituációkban komoly hasznát vehetjük majd. A hatalmas aljnövényzet és az ágas-bogas növényzet kitűnő búvóhely a japán kamikazek számára, így a terület megtisztítása céljából kitűnő fegyver lehet a lángszóró. Hasonló módon tisztíthatjuk meg a falvak fából és ágakból készül kunyhóit is, ezzel kényszerítve a japcsikat, hogy a korábban fedezéknek hitt épületekből kirohanjanak, majd ólmot szórva beléjük a túlvilágra küldjük őket. Ehhez társul a korábban már említett Call of Duty 4 grafikus motorja, melyet természetesen továbbfejlesztett a csapat. A fegyverek ballisztikája, a környezet rombolhatósága még közelebb került a valósághoz. A Far Cry 2-ben látottakhoz hasonlóan a World at War-ban is tovaterjed a tűz, melyet nem csak a hűs, óceán felől érkező szellők terjeszthetnek, hanem akár a lángoló, rothadó, bűzölgő, égett hússzagot árasztó japán katonák is. Az aljnövényzettől a fák, a fáktól más tereptárgyak, többek között a kunyhók is lángra kaphatnak. Ezen kívül a sorozat történetében először végre vízre kelhetünk. Úszhatunk a folyókban, mely kitűnő álcázási lehetőséget biztosít majd egy-egy rajtaütésen. A Treyarch ennek megfelelően a grafikus motor képességeit itt sem volt rest fitogtatni, így a robbanáskor a víz szanaszét spriccel, a golyók pedig a tipikus hanggal és jelenséggel hatolnak át a víztükrön, hogy célba érve elvégezzék dolgukat.

Az egyjátékos kampány is némi foltozáson esik át. A sorozat 2003 óta íródott krónikájában először fordul majd elő, hogy a játékban kooperatív módban is kipróbálhatjuk magunkat. A fejlesztők ígérete szerint ez nem csak megnövelt életerővel megáldott ellenfeleket jelent, hanem komoly MI-vel felvértezett, az utolsó pillanatig harcoló katonákat, így barátainkkal vállvetve garantáltan komoly kihívások elé leszünk állítva. További cél, hogy a jól bevált scriptelt jeleneteknek mind a négy virtuális harcos részese lehessen, azonban ennek megvalósítására jelenleg még nem rendelkezik konkrét elképzeléssel a csapat. A többjátékos módban a Call of Duty 4 által kitaposott ösvényt követi a kaliforniai csapat. Továbbra is megmarad a tapasztalati pontok gyűjtögetése és a perkek, azonban az egészet kiegészítik a járművek használatával, így ne lepődjünk meg, ha az ellen egy hatalmas vasszörnyeteggel, mondjuk egy tankkal támad nekünk.

Az előzetes információk alapján úgy fest, hogy a Treyarch felnőtt a feladathoz és végre az Infinity Wardhoz hasonló minőségű produkcióval örvendeztetik meg a rajongókat. A Call of Duty: World at War PC mellett Nintendo Wii-re, PS3-ra és X360-ra is érkezik, ráadásul már az év végén.

Translate »