Oldal kiválasztása

Diablo III – Jöhetne akár konzolra is…

Diablo III – Jöhetne akár konzolra is…
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Rob Pardo az Eurogamernek adott interjúban elárulta, hogy a Diablo 3 akár konzolra is nyugodtan elkészülhetne.

Pontosan egy héttel ezelőtt jelentették be Párizsban a Blizzard Worldwide Invitational rendezvényen a Diablo harmadik felvonását. A közel nyolc esztendeje várt játékról azóta nap mint nap hallani valami pletykát, amit a Blizzard vagy cáfol vagy inkább hagyja, hadd élvezkedjenek a spekulánsok.

Az egyik ilyen legfelkapottabb téma a Diablo III konzolportjának lehetséges elkészülte. Pár nappal ezelőtt arról híreztünk, hogy az Activison a "pénz beszél" elvet követve lehet, nyomást gyakorol a Blizzardra, azonban egy neves elemző szerint ez képtelenség. Ráadásul az egy héttel ezelőtti bejelentést követően a csapat leszögezte, hogy nem készül konzolra a játék, azonban Rob Pardo az Eurogamernek adott interjúban már egészen másként fogalmazott. Véleménye szerint lehetséges, hogy next-gen konzolos verziót készítsen a Blizzard, de ehhez rengeteg dolgot kellene újratervezniük, többek között az egérközpontú irányítás kontrolleres megvalósítása lehet kicsit nehézkes feladat. Pardo azt is elárulta, hogy jelenleg ismert projektjeik közül – StarCraft, World of Warcraft és Warcraft, Diablo – pont a Diablo lehetne legegyszerűbben portolni, hiszen ez a "legkonzolbarátabb" franchise. Nem ez lenne az eső eset, hogy akció-rpg-t vagy pontosabban hack’n’slash játékot jelentetnek meg konzolokon.

Translate »