Oldal kiválasztása

Raven Squad: Operation Hidden Dagger bejelentés

Raven Squad: Operation Hidden Dagger bejelentés
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A South Peak Games ma jelentette be, hogy ők fogják terjeszteni az Evolved Games gondozásában megjelenő, újító szellemű akció-stratégiát.

A programért az Atomic Motion gárdája a felelős, aik gondoltak egy merészet és ötvözték napjaink két legsikeresebb műfaját, az FPS-t és a reneszánsát élő RTS-t, s ebből a fúzióból született meg a Raven Squad: Operation Hidden Dagger, mely PC-re és X360-ra fog megjelenni – ha minden igaz – az év végén.

Az alapkoncepció szerint a játékos két zsoldos csapatot irányít majd, akiknek az amazóniai dzsungelek forró poklában kell rendet csapni a rosszarcúak között, természetesen mélyen az ellenséges vonalak mögött, minden segítségtől elvágva. A túléléshez szükség lesz mind a lopakodó taktikus megmozdulásokra, mind a nyers erőre. Összesen nyolc katonát irányíthatunk, akik mind egyedi tulajdonságokkal bírnak majd, melyek okos alkalmazása kulcsfontosságú szerepet kap majd.

Az igazi érdekesség az irányítás terén érkezik, miszerint tetszőlegesen váltogathatunk majd a valós idejű stratégiai íránítás és az FPS móka között. A készítők ígérik, hogy helyzetfüggő lesz, melyik nézet a legoptimálisabb, tehát aki jól akar teljesíteni, annak mindkét nézetben remekelnie kell majd. Itt jön képbe a grafikai megvalósítás, hiszen nem lehet könnyű belőni egy olyan látványvilágot, mely az RTS módnak megfelelően áttekinthető, ugyanakkor kellően részletes a belső nézetes harcokhoz. Majd meglátjuk, működés közben hogyan remekel majd a motor, mindenesetre az első képek – GALÉRIA – egész bíztatóak.

Translate »