Oldal kiválasztása

Flagship – Mindenki felvette a nyúlcipőt

Flagship – Mindenki felvette a nyúlcipőt
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Komoly káosz uralkodik a Hellgate: Londont jegyző Flagship Studios-nál. Legalábbis az egyik alkalmazott blogbejegyzéseiből ez derül ki.

A Flagshipnél audio és gameplay programozóként dolgozó Guy Somberg saját blogjában fakadt ki a Flagship házatáján kialakult katasztrófális helyzetről. Az úriember elárulta, hogy folyamatosan hagyják el az emberek a céget, így programozók, könyvelők, HR-esek és grafikusok egyaránt a távozók sorát erősítik, igaz, a céget alapítók egyelőre nem hagyták el a süllyedni készülő hajót. Somberg azt is megjegyzi, hogy a Hellgate London nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, elég pocsékul teljesített a játék és csakis a koreai és kínai piac ami életben tartják a cégnél a reményeket, ugyanis a két országban valamiért komoly sikereket könyvelhetett el a csapat első játéka.

Translate »