Oldal kiválasztása

Angol top tíz

Angol top tíz
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A szigetországban igen mozgalmas hetet zártak a játéküzletek, s ez az eladási listákon is megmutatkozik.

A Rockstar Nico kalandjaival mindent tarolt, ami tekintve, hogy olyan kiadókat utasított maga mögé, mint a UbiSoft, az EA és az Eidos igen figyelemre méltó teljesítmény (még akkor is, ha egy olyan hype-olt címről van szó, mint a GTA IV).

Az EA a hatodik helyen nyitott a Rock Banddel, s bár itt is igen felkapott címről van szó, a kiadó koránt sem tűnik elégedetlennek az eredménnyel már csak azért sem, mert a vásárlók három negyede azon túl, hogy kiadott közel 50 fontot magáért a programért, még vett mellé egy hangszerszettet is, ami közel 30 fontba kerül.

Helyezés ide, vagy oda, a hét legnagyobb teljesítménye az Eidos nevéhez fűződik, akik a második helyre robbantak be az Age of Conannal annak ellenére, hogy a program kizárólag PC-re jelenik meg – s mint tudjuk az angol listák az összes platformon produkált összeladás alapján kalkulálnak – így erős a gyanú, hogy a WoW széria mellett az év legsikeresebb MMO-jával van dolgunk.

Íme, a lista:

1)    GTA IV – Rockstar
2)    Age Of Conan: Hyborian Adventures – Eidos
3)    Haze – Ubisoft
4)    Mario & Sonic At The Olympic Games – Sega
5)    Wii Play – Nintendo
6)    Rock Band – EA
7)    Pro Evolution Soccer 2008 – Konami
8)    Mario Kart – Nintendo
9)    FIFA 08 – EA
10)    Guitar Hero III: Legends Of Rock – Activision
Translate »