Oldal kiválasztása

World in Conflict – Támadnak a szovjetek

World in Conflict – Támadnak a szovjetek
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Soviet Assault címmel kiegészítőt kap a PC-s World in Conflict, illetve ugyanezen a néven érkezik a konzolos átirat is.

A tavalyi esztendő egyik legsikeresebb RTS-e, a World in Conflict kiegészítőt kap, ráadásul a konzolos átirat is ugyanezen tartalommal jelenik majd meg – jelentette a Sierra.

A Massive Entertainment és a Sierra már régóta tervezi, hogy egy kiegészítőt készít az alternatív történelmi időket megelevenítő World in Conflict-hoz. A csapat ma hivatalosan is bejelentette az expanziót, mely a Soviet Assault alcímet kapta. A kiegészítő egy teljesen új kampányt tartalmaz majd, melyben végre a szovjet oldalt is kipróbálhatjuk – a szövetséges mellett. Természetesen rengeteg új egység is helyet kap – chronoplane, valamint rengeteg vízi jármű -, illetve vadonatúj többjátékos térképekkel is kedveskedik az expanzió. A csomagot ezenkívül az EndWar egyik fő újításának számító hangvezérlés próbálja majd csábítóbbá tenni. Érdekesség, hogy a konzolos – X360 és PS3 – verziók is ezen címen kerülnek októberben a boltokban és ugyanezen tartalommal bírnak majd a korongok.

Translate »