Oldal kiválasztása

Grand Theft Auto 4 – Márciusi frissítések listája

Grand Theft Auto 4 – Márciusi frissítések listája
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Március utolsó napja igazán izgalmasnak ígérkeznek, ugyanis a GTA 4 hivatalos oldala több ízben is frissülni fog.

A Rockstar úgy döntött, hogy megnyomja a GTA IV megjelenése előtti véghajrát és március 20-án a játék hivatalos oldalán rengeteg szekciót frissít majd. Ennek értelmében a zene szekció, a képgaléria és a letöltések jelentkeznek majd új tartalmakkal, majd egy héttel később, azaz március 27-én a megjelenés előtti utolsó trailer is tiszteletét teszi, mely a különös  "Good Lord, What Are You Doing?" aka "Everyone’s a Rat" címet kapta.

Külön érdekesség, hogy a Take Two hét elején tartott pénzügyi konferenciáján állítólag ismét szóba kerültek a letölthető tartalmak, melyek 2009-es üzleti esztendőben  lennének elérhetőek. Azt már régóta tudjuk, hogy a Microsoft közel 50 millió dollártért cserébe 2008-ban biztosan leközöl majd a LIVE-on keresztül különböző tartalmakat, de ismét felmerült, hogy ezek a DLC-ék nem is biztos, hogy exkluzívak lesznek, azaz PS3-ra is elérhetők lesznek. Egy olyan verzió is lehetséges, hogy az X360-as tartalmakat kapják meg a PS3 tulajok, de csak 2009-ben.

Az egyik neves elemző, Michael Pachter számításai szerint a fejlesztés és a marketing közel 450 millió dollárba került, azonban a Take Two és a Rockstar több mint 1 millárd dollár bevételt remél, tehát a GTA IV-et mindenképpen nyereséges  befeketetések között tartják számon az elemzők. Patcher azt is kifejtette, hogy akinek még nem sikerült előrendelnie a játékot,  az ne keseredjen el, ugyanis az első héten a T2 több mint 6 millió korongot szór szerteszét a világban.

Translate »