Oldal kiválasztása

GDC 2008 – CryEngine 2 konzolokra is!

GDC 2008 – CryEngine 2 konzolokra is!
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A CryTek az idei GDC-n zárt ajtók mögött tartott előadásán mutatta be az első mozgóképeket a konzolra portolt CryEngine 2.0-ról.

Harald Seeley, a CryTek engine menedzsere a GDC-n zárt ajtók mögött tartott prezentációján hivatalosan is bejelentette, hogy a CryEngine 2.0 konzolokon is megpróbál teret hódítani. Seeley állítása szerint a Crysis novemberi debütálása után kezdték el fejleszteni next-gen konzolra a grafikus motort, melynek portolása nem is olyan nehézkess, ahogy azt először gondolták. Jelenleg a közepes és a magas részletesség között ingáznak és 200 munkatárs dolgozik több konzolos remekművön is, melyek egyike sem FPS lesz.

A bejelentés egyben talán választ is ad azon hónapok óta keringő pletykákra, miszerint a Crysis elveszíti PC exkluzívitását és konzolra is kapható lesz.

Translate »