Oldal kiválasztása

EA: A PlayStation 3 idén maga mögé tudhatja az Xbox 360-at

EA: A PlayStation 3 idén maga mögé tudhatja az Xbox 360-at
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony nagyon bizakodó. A nem régiben nyilvánosságra hozott becsléseik arról árulkodnak, hogy szerintük idén beelőzhetik a legfőbb riválist, a Microsoft-ot. Az EA is ezen az álláspontot vert sátrat.

David Reeves nagyon bizakodóan szemléli az előttük álló esztendőt. Olyannyira, hogy nagy eséllyel idén már ráverhetnek az Xbox 360 összeladásaira, pedig van bő egy év lemaradásuk a piacon. Nos, az Electronic Arts is futott egy kört és megpróbálta megjósolni, hogy miként alakulhat a konzolos piac 2008-ban Észak-Amerikában és Európában. Hasonló eredményre jutottak. Az EA-nél úgy ítélik meg, hogy a PlayStation 3 megelőzheti a Microsoft üdvöskéjét, sőt még oda is érhet szorosan a Wii nyomába. A számok világában is kifejezték prognosztizációjukat. Ha minden az EA-s becslések szerint alakul, akkor a Wii 12-14 milliós fogyást produkálhat, míg a PlayStation 3 9.5-11.5, az Xbox 360 pedig csupán 6-8 millió eladott géppel lehet beljebb. A handheld fronton pedig a Nintendo DS 14-16 milliós forgalmat hozna, mialatt a Sony PlayStation Portable-je 6-8 millió példányszámban fogyna.

Translate »