Oldal kiválasztása

Sabotage – Konzolra is érkezik Violette Summer története

Sabotage – Konzolra is érkezik Violette Summer története
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Replay Studios boszorkánykonyhájának fortyogó üstyében készül az 1943-ban játszódó történet, melynek főhőse, Violette Summer.

A Replay Studios gőzerővel hegeszti Violet Szabo kémnő történetének játékadaptációját, a Sabotage-t, mely 1943-ba kalauzol majd el bennünket. A történet szerint Violette Summert formáljuk majd meg, aki a szövetségesek oldalán működött közre. Summer a titkos MI6 részleg tagja volt, melyet Nova 5-ként is ismerhetünk és megbízásai mélyen az ellenséges vonalak mögött zajlottak le, így egyik küldetése sem volt veszélyektől mentes. Mindig egyedül, csendben és kíméletlenül dolgozik és a játékba történő bekapcsolódáskor épp egy titkos megbízást kap, mely a  "Sabotage" fedőnevet kapta.

A tavalyi GC-n leplezték le a Replay munkatársai a játékot, melyről azóta annyit tudtunk meg, hogy az idei év végén kerülhet a boltokba és csakis PC-re. Azóta változott a helyzet, ugyanis ma hivatalosan is bejelentették a srácok, hogy PS3-ra és X360-ra is elérhető lesz a stuff. Pontos megjelenési dátummal ezúttal sem szolgáltak.

 
 
Translate »