Oldal kiválasztása

McDonalds: A játékok miatt híznak a fiatalok

McDonalds: A játékok miatt híznak a fiatalok
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Korábbi kijelentések szerint a gyorséttermek okolhatók a fiatalság elhízása miatt. A McDonalds brit részlegének vezetője, Steve Easterbrook azonban mindezt másképpen látja.

Steve Easterbrook, a McDonalds brit részlegének vezére a Times-nak adott interjúban kifejtette, hogy szerinte a mai fiatalság elhízásának legfőbb okozója a játékipar. Állítása szerint a városiasodásnak köszönhetően egyre kevesebb zöld övezet van, így a gyerekek is kevesebbet mozognak és felszabadult idejük nagy részét a számítógép vagy a tévé előtt, valamelyik konzolon játszva töltik el.

Kicsit finomítva kijelentését, azért hozzátette, hogy összetett problémáról van szó, melyben vastagon benne van a keze az élelmiszeriparnak, a kormánynak és persze a személyes felelőségvállalás sem mellékes.

A különös megnyilvánulás azért is érdekes, mert több eredmény is bizonyítja, hogy a gyorsétterem óriás ételei a legegészségtelenebbek közé sorolhatók.
Translate »