I Am Legend – Filmkritika

A Legenda vagyok alapötletét egy 1954-ben íródott Richard Matheson-féle hasonló című regény szolgálta. Hollywood már korábban is felfedezte magának ezt a hihetetlen poszt-apokaliptikus mesét, hiszen az első, az ős-történet a The Last man on the Earth-öt még 1964-ben vitték filmre, majd 1971-ben újra leforgatták, Omega Man címmel, Charlton Heston főszereplésével. A 21. századi köntösbe öltöztetett verzió gyakorlatilag semmitől sem tér el a korábbi elődöktől, így harmadszora is ugyanazt kapjuk amit anno apáink, viszont kétlem, hogy olyan látványvilággal lett volna nyakonöntve a korábbi két mozi, mint amilyennel a Will Smith-féle Legenda vagyok.

A történet szerint kutatók egy csoportja kifejleszt egy olyan mesterséges vírust, mely 100%-ig képes bármiféle rákbetegséget gyógyítani. A probléma akkor kezdődik, amikor kiderül, hogy a vakcinának számos, az élő környezetre nézve hátrányos mellékhatása van. A vírus mutálódik és levegőben, illetve cseppfertőzés útján egyaránt terjedni képes. A páciensek többsége életét veszti, viszont akadnak olyanok is, aki valamiféle átalakuláson esnek át. Vérengző vadállatokká válnak, agyműködésük drasztikusan redukálódik az egyszerű szörnyeteg szintjére, testük pedig csupán ijesztő utánzata az emberi külsőnek. Lételemük a zsákmányszerzés. Egyetlen fegyverrel küzdhetünk ellenük: Az UV-sugárzással. Nappal a napfény megöli őket, így csakis éjjel képesek szabadon mozogni. Azonban ez sem akadály, hogy a maroknyi túlélők csoportjait szépen lassan kiirtsák. Egyetlen túlélő marad, Robert Neville – Will Smith -, aki katonai tudósként élte mindennapi életét. A sors iróniája, hogy Ő maga is tagja volt annak a csapatnak, mely kifejlesztette az emberiség teljes kipusztulását okozó vakcinát. Főhősünk szerencsére immunis a fertőzéssel szemben. Három éve már, hogy egyedül tengeti mindennapjait New York-ban.

És itt kapcsolódunk mi nézők be a moziba. Francis Lawrence nem tököl, azonnal a közepébe vág és hihetetlen ahogy a képünkbe vágja a kietlen Brooklynt, a Time Squre-t ellepő fű-dzsungelt, a korábban civilizáció központjaiként működő utcákat, melyeket az állatok veszik hatalmukba. Mindenhol fák serkennek és mindenhol a totális elhagyatottság jelei mutatkoznak. Zseniális, ahogy a rendező és az operatőr egymásra talált az I Am Legendben. A totálisan lepukkant, poszt-apokaliptikus környezetbe ágyazott, teljesen kietlen New Yorkot senkinek nem sikerült még ilyen hitelesen visszaadnia. Sajnos nem minden lett ilyen szépen kidolgozva. A vírus hatására mutálódott emberek kidolgozottsága elég siralmasra sikeredett és ugyan az egyes akciójelenetek szépek és látványosak, mégis fáj a szívünk, hogy a film mozgatórugójaként  szerepet kapott mutánsok nem lettek túl meggyőzőek.. A fertőzött ebek erősen hajaznak a Resident Evil T-vírussal fertőzött egyedeire, annyi különbséggel, hogy nekik csupasz a bőrük.

Azért akadnak itt igazán kellemes meglepetések. Például Smith játéka. Jó ideje, hogy a rapperből filmszínésszé avanzsálódott sztár Hollywood körfogásában van, azonban idáig két olyan filmje volt, ahol igazán megvillogtatta színészi képességeit. Szerencsére A boldogság nyomában után ismét megmutatta Smith, hogy egymaga is képes elvinni egy filmet, hiszen a jelenetek többségében – gyakorlatilag a film kétharmadában – csak Ő látható és kutyája, Sam. Zseniális, ahogy Smith átéli a már-már reménytelennek tűnő helyzetét. Hogy ne őrüljön meg próbabábukat tesz ki az utcákra, azokhoz beszél. A DVD-kölcsönző minden egyes filmjét rongyosra nézte már, illetve kislányának vásárolt ölebével, Sammel vadászgatnak. Ha úgy támad kedve, akkor az Amerikai Hadsereg kikötőben lévő anyahajójáról golfozik, vagy épp segélyhívó adást küld szerte a világon, arra várva, hátha valaki bekapcsolja rádióját és az adott frekvenciára kapcsol. Ideje nagy részében mégis a gyógymódot keresi. Sorra cserkészi be a fertőzött egyedeket, hogy aztán saját véréből előállított ellenanyaggal tesztelje le őket. Mindhiába. Az idő ellene dolgozik és nem kerül közelebb a megoldáshoz…A film további részleteit inkább nem részletezném, mert akkor igencsak rontanék az élvezetei faktorából.

Az I Am Legend kerülve a hatásvadász mozzanatokat próbál kicsit egyedi lenni, de nem igazán sikerül neki. Aki egy gyorsan lüktető, pergős akciófilmre vágyik, az inkább váltson jegyet a legújabb Aliens vs. Predators részre, aki viszont egy mély, lélektani poszt-apokaliptiukus környezetben játszódó mesét szeretne végignézni, annak a hibái ellenére csak ajánlani tudom a filmet.