Oldal kiválasztása

Need for Speed: ProStreet demóteszt

Need for Speed: ProStreet demóteszt
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Közel egy éve várjuk már az új részt, amitől nagyon sokat vártunk, valahogy mégis az az érzésünk, hogy ez kevés.

Tegnap este tíz órakor végre elérhetővé vált az NFS: ProStreet kipróbálható verziója. Az EA amatőr módon először csak saját szerverére tette fel az alig 800 MB-s bithalmazt, amit hosszas várakozás után csak hajnali három felé sikerült magaménak tudni. Gyors telepítés és a szükséges beállítások után aztán belevetettem magam a játékba, mely egész egyszerűen sorozatosan kifagy, de azért egy rövid tesztre való tudomány így is összegyűlt.

A demóban két asztfaltcsíkon nyomulhatunk, két, benzingőzt pumpáló járgánnyal. Nekem a kifagyások miatt csak a Nevada kellős közepén kialakított pályán sikerült köröznöm egy M3-as BMW-vel – a másik egy kanyargós pálya, ahol egy Nissan GT-R-rel kell győzedelmeskednünk. Viszont ahhoz, hogy tényleges véleményt alkothassunk az NFS: ProStreetről, ez a demó sajnos nagyon kevés. Inkább lett volna 2-3 GB  a demonstráció mérete és tettek volna bele még több pályát, játékmódokat és járgányokat, de akkor legalább lehetne miről véleményt formálni. Így kicsit nehéz lesz, ráadásul nem sok jóval kecsegtetett a demonstráció.

Az első problémám – a sorozatos meghaláson kívül – a hihetetlenül sok és teljesen felesleges töltögetés. A töltések idejével még nincs is gond, de gyakorlatilag minden kattintás után egy "Loading…" felirat fogadott, ami kissé bosszantó volt. Szerencsére a versenyeket felvezető "autósbevonulás", a szurkolók bekiabálásai azonnal feledteték velem ezen gondomat, ugyanis hihetetlenül élethű hangulatot sikerült ezzel teremtenie az EA-nak. Az embernek olyan érzése van, mintha tényleg jelen lenne a jeles eseményen.

A piroslámpák kialvása előtt hatalmas füst lepi el a START-ot. Először nem értetettem, miért is égetik a gumikat az ellenfelek, majd rá kellett jönnöm, hogy ezt bizony azért csinálják, hogy az indulásnál jobban betapadjon az autó, így könnyebb lesz az elindulás is. Ha már a füstnél tartunk, akkor nagyon sokáig ezen új effekt bekerülésével azonosítottuk a játékot. Nos, valóban látványos, önmagáért beszél az alant is leshető kép.

Már-már hinni kezdtem a csodában! Az NFS, mely a harmadik rész óta számomra meghalt, most hamvaiból feltámadó főnix madárként visszatérhet, és megmutathatja a világnak, hogy igen is, Ő az arcade stílus koronázatlan királya. Sajnos nem tette! A fizika még mindig nem az igazi. Ugyan már érezni, hogy az autónknak súlya van, de koránt sem viselkedik a járgányunk úgy, ahogy mondjuk 150-nél egy 500-600 kg-os asztfaltszaggató csodának kellene. Az irányítás borzasztóan nehéz. Igaz, billentyűzettel toltam, de szerintem a fanatikus, elvakult rajongókat leszámítva a többség még mindig a klaviatúrán játszik az NFS-sel. Nagyon precízen kell vezetnünk, mert a legapróbb hiba is végzetes lehet. Végre megoldották, hogy ha lecsúszunk az útról, az autónk belassuljon, de a törést szánalmasra sikerült összehozni. Velem megesett, hogy egy kisebb koccanásnál jelezte a gép, hogy totálkáros a BMW-m, úgyhogy köszönjük szépen a részvételt.

Mint az elején mondtam, ezen demó alapján nagyon nehéz megítélni, hogy az új NFS, mely talán a sorozat egy korszakát nyitja nyitja majd meg jó vagy rossz. A sok-sok negatívum senkit ne tántorítson el a kipróbálható verzió tesztelésétől, mert ugyan sok minden nekem nem tetszett, a szokásos NFS-feeling azért ott van a levegőben, emellett tényleg baromi látványos az egész és az elmaradhatatlan zenék is a toppon vannak.

Tesztkonfig: Intel Core 2 Duo 2 GHz, 2GB RAM, Ati Mobility Radeon 2400 HD 256 RAM
Translate »