Oldal kiválasztása

iPod ráncfelvarrás a teljes termékcsaládnál

iPod ráncfelvarrás a teljes termékcsaládnál
17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Steve Jobs, az Apple jelenlegi atyaúristene szerdán meghökkentő, ámbár várható bejelentést tett. Új iPod terméket vezet be a gránátalmás banda, a régieket is felturbózzák, az iPhone árát pedig drasztikusan leszállították. Lássuk, miről is van pontosan szó!

Az Apple digitális zenelejátszója idén novemberben ünnepli majd hatodik születésnapját. A Steve Jobs által alapított Apple 2001. novemberében dobta piacra az első iPodot, amely azóta a világ legnagyobb példányszámban értékesített mp3 lejátszójává nőtte ki magát. A debütálás óta 10 új változatot mutatt be a kaliforniai bázisú csapat. A hatalmas sikert aratott minilejátszó először az Mac-tulajokat célozta meg, ugyanis az első készülékek csak az akkori iMac gépekkel voltak kompatibilisek. Az első iTunes – ami forradalmosította a virtuális zenevásárlást – is erre a platformra jelent meg elsőként, azonban Jobsék felismerték, hogy több potenciál leledzik a készülékben, mint ahogy azt először gondolták, így mindenki számára elérhetővé tették azt.

Az Apple szerdán tartott egy sajtótájékoztatót, ahol Steve Jobs az iPod Nano bejelentéséhez hasonlóan hosszan ecselte a zeneiparban elért fantasztikus eladási eredményeket, a részvények értékének robbanásszerű növekedését. Az iTunes fennállása óta közel 3 milliárd zeneszámot értékesítettek, közel 95 millió tévésorozatot-rész talált gazdára és új funkcióval bővítik majd a szolgáltatást. Csengőhangokat lehet majd szipkázni jó pénzért. A legtöbb letölthető zeneszámból majd maga a vásárló generálhat csengőhangot és azt ugyanúgy 99 centért (kb. 185 forintért) le is töltheti – árulta el Steve Jobs. Közel 110 millió iPod talált eddig gazdára.

A számadatok rövid prezentálása után Steve megint a zsebébe nyúlt és előkapta a legújabb iPod termékcsaládot, majd a ráncfelvarrott változatokat. Az eseményen iPod Classic, új iPod Nano, iPod Touch, más színben pompázó iPod Shuffle és persze az iPhone is terítékre került. Lássuk őket:

iPod Shuffle:

A termékcsalád legkisebb és legolcsóbb darabja, a Shuffle sok változtatáson nem esett át. A csipesszel felvértezett minilejátszó új színezést kap, így a régi szürke helyet mostantól piros, lilla, zöld, illetve egyéb színkavalkádokban pompázhat. Érdekesség, hogy a Nano-hoz hasonlóan az itteni piros verzió eladásainak egy részét afrikai betegségek gyógyításának támogatására fordítják majd.



iPod Nano:

Az eddig második generációját élő ultravékony Nano teljesen új külsőt és belsőt kapott.  Az új üzletpolitika szerint videónézésre is alkalmassá tették a készüléket, ami így egy kicsit szélesebb kijelzőt kapott – két hüvelykes -, viszont a felbontás az elődhöz hasonlóan 320×240 képpont lesz. A kijelző fényerejét is növelték, hogy még élvezhetőbbek legyenek a filmek, tévésorozatok. A dizájn is változott. A kijelző mellett egy vastagabb fémházat is kapott a kicsike, illetve a belbecsben is ráncfelvarrás történt, ugyanis nagyobb memóriával szerelték fel az Apple mérnökei az új Nanot. Érdekesség, hogy a harmadik generációs Nanon már játszani is lehet majd. Egyetlen feltöltéssel 24 órás zenelejátszást vagy 5 teljes óránnyi filmnézést tesz lehetővé az akkumulátor. Egy 4 GB-so és egy 8 GB-os memóriával felszerelt csomag érkezik majd szeptember vége felé. Az előbbi 149 dollárért (kb. 28 000 forintért), míg az utóbbi 199 dolláros (kb. 37 ezer forintos) lesz majd kapható.



iPod Classic:

Ahogy a neve is mutatja ez a jó öreg, hamisítatlan iPod-ot takarja, ami végre hivatalosan is magára öltötte a "klasszikus" jelzőt. Szintén fémházba költöztették az Aplle mérnökei a belcsínt, ami a nagy elődhöz képest elég sok mindenben változott. A korábbi 30 GB-os flashmemóriákat a 80 és 160-as memóriakártyák váltják fel. Egyetlen feltöltéssel 30 óránnyi zenét tudunk egy húzamban végighallgatni, illetve 5 óránnyi filmnézés áll rendelkezésünkre. Szürke és fekete kiadványokkal találkozhatunk majd és a módosított dizájn egyik fő újítása, hogy sokkal vékonyabb lesz, mint az előző generáció. 80 GB-os 249 dollárért (kb. 47 ezer forintért) a 160 gigás csúcsmodell (erre egyébként megközelítőleg 40 ezer szám fér rá) pedig 349 dollárért (kb. 65 ezer forintért) lehet a miénk.



iPod Touch:

A termékcsalád legújabb tagja. Teljes mértékben az iPhone külsejét megöröklő készülékről van szó. Gyakorlatilag csak telefonálni nem lehet vele, de minden másban a gránátalmások első telefonkészülékére hasonlít. Érintőkijelző, 8 miliméterrel vékonyabb, mint az iPhone, iPodok között elsőként kínál Wi-Fi csatolót, mely a 802.11 b és g szabványokkal kompatibilis. A Safari böngészővel szörfözhetünk a neten. Egy feltöltéssel 22 órán keresztül nyüstölhetjük a drágaságot és a többi készülékhez hasonlóan ez is 5 óránnyi videólejátszást tesz lehetővé. A 8 gigás verzióért 299 dollárt (azaz körülbelül 56 ezer forintot), a 16 gigásért pedig 399 dollárt (kb. 75 ezer forintot) lesz kénytelen leszurkolni.



Az iPhone esetében csak árcsökkentésről számolt be Jobs. A korábbi 599 dollár helyett mostantól csak 399 amerikai zöldhasút kell leperkálnunk. Ez közel 75 eze FT-nak felel meg.

A bejelentés amúgy hatalmas felháborodást keltett, így ma délután az Apple bejelentette, hogy akik elsők között vásárolták meg a készüléket, azoknak 100 dollárt visszafizetnek. Ezenkívül az is napvilágra került, hogy a 4 GB-os verziókat kivonják a forgalomból. Ezen hírek hallattán a részvények hirtelen zuhanásnak indultak, de aggodalomra semmi ok, azért nincs nagy pánik az Apple-nél.

Translate »