Oldal kiválasztása

Csökken a PlayStation 3 ára

Csökken a PlayStation 3 ára
17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tavalyi debütálása óta a PlayStation 3 nem nagyon akar magára találni.

A Sony hatalmas dolgokat várt az új next-gen konzoljától, azonban a konzol valamiért nem hozza a várt eredményeket. Őshazájában, Japánban rendre elveri a Nintendo Wii, míg világviszonylatban is csak a harmadik helyen kullog a konzol, ami valljuk be, egy ilyen nagy múltú masina esetében elég nagy szégyen.

Éppen ezért nem meglepő, hogy az amúgy komoly képességekkel rendelkező PlayStation 3 árát a Sony kissé megcsapolja, így július 15-től 499 dollárba kerül majd a japánok csodagépe, ami közel száz dolláros árcsökkentést jelent. Hogy milyen eredményeket tud majd produkálni a konzol ezután, az a jövő zenéje, viszont a Micorsoft azonnal reagált a Sony lépésére, erről kicsit később olvashattok.
Translate »