Oldal kiválasztása

2007-es év legjobban várt játékai – Második rész

2007-es év legjobban várt játékai – Második rész
17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Lázas gyűjtőmunka után végre megérkezett a még februárban indított cikksorozatunk befejező darabja. Fogyasszátok egészséggel!

Ez a nap is elérkezett. Hosszas egyeztetések után végre sikerült eldöntenünk, hogy melyek legyen azok az alkotások, melyet helyet kaphatnak az irományban. Végül az alant található tíz alkotásra esett a választásunk. Reméljük, Ti is hasonlóan gondoljátok:) Ha esetleg lemaradtál az első részről, akkor azt itten olvashatod el!

Age of Conan – Hyborian Adventures:

Szerencsére az idei évben sem fogunk szűkölködni MMORPG-ből, de ha valóban igényes alkotással szeretnénk elütni fölös szabad óráinkat, akkor mindenképpen érdemes megválogatni, hogy mivel is tesszük ezt. Az idei év egyik – és talán legnagyobb durranásának számító – legjobban várt MMORPG-je kétségtelenül a Funcom Age of Conan: Hyborian Adventures című alkotása lesz, mely – ahogy a címe is mutatja – a híres mozifilm által már jól megismert világába kalauzol majd el minket. A Robert E. Howard regényein alapuló remekmű először a CES-en tűnt fel és azóta szerencsére csak szebb lett a gyönyörűség, ennek ellenére még nem teljesen tökéletes a grafikai megvalósítás, de a megjelenésig biztosak lehetünk benne, hogy a Funcom orvosolja a hibákat.

Az idei GDC-n volt szerencsénk megcsodálni az alkotást, melyben majd három frakció közül választhatunk, akiket aztán kedvünk szerint formálhatunk, ezzel biztosítva, hogy valóban egyéni karakterrel barangolhassuk be a Funcom által kreált hatalmas világot. A játék másik érdekessége, hogy saját várost építhetünk majd fel, melyet természetesen a konkurens barbárok bármikor és bármilyen eszközzel megostromolhatnak, de természetesen ez oda-vissza működik majd.

A játék PC-re és X360-ra lesz majd elérhető és a fejlesztők ígérete szerint idén októbertől veheti kezdetét a barbárok közötti csatározás.

Battlefield – Bad Company:

Lassan nem telik el úgy év, hogy a DICE és az Electronic Arts ne dobna piacra legalább egy Battlefield-részt. Megismerhettük a második világháború híres helyszíneit, barangolhattunk és vadászhattunk már Vietnámban a vietkongokra, de a távoli jövő csatáiba is bele tekinthettük már. A srácok ezúttal nem repítenek minket ennyire messze, ugyanis a jelenleg fejlesztés alatt álló legújabb Battlefield, amely a Bad Company alcímet viseli lényegében napjainkban játszódik. A Frosbite grafikus motor által hajtott játékban három katona ügyes-bajos mindennapjaiba keveredünk majd bele, azonban a fejlesztők a tavaly augusztusi leleplezés óta nem sok információt rántottak le az alkotásról, így annyit tudni még, hogy Xbox 360-on és Playstation 3-on kívül PC-re és PSP-re is érkezik a Bad Company. Ha esetleg lemaradtál az eddigi egyetlen videóról, akkor katt ide, igazi humorbombával lesz dolgod, ha pedig képekre csorog a nyálad, akkor a galériát érdemes sasolni. Megjelenési időpontot még nem tudunk, de reméljük, hogy azért még idén a polcokra kerül a stuff.

Clive Barker’s Jericho:

Az Undying szülőatyja, a horror játékok egyik pápája, Clive Barker újabb fába vágta a fejszéjét. Az úriember egy teljesen új rémisztgetős, gatyába pottyantós játékon dolgozik, mely ezúttal a Jericho címet kapta. A játékban ezúttal egy hét fős elit alakulaté, a Jerichoé a főszerep, akik a kormány megbízásából a paranormális tevékenységek ellen lépnek fel. A történet szerint egy közép-keleti városban, Al-Khaliban kell a csapatnak megtisztítania a terepet, azonban a feladat korántsem tűnik olyan egyszerűnek, ugyanis a kisváros egy dimenzionális hasadék középpontja.

A pokoli hordák elleni küzdelemben hasztalannak számító hagyományos fegyverek helyett az alakulat tagjai a para-pszichológiai tudományok ismert eszközeit, azaz a látnoki képességeket, az alkímiát, a vérmágiát és az ördögűzést hívhatják még segítségül.

A Jerichót a madridi székhelyű, Mercury Steam hegeszti a Codemasters megbízásából. A srácok egy saját fejlesztésű motort dobtak össze a játékhoz, mely garantálja, hogy pazar élményben legyen majd részünk a 2007-es debütáláskor. Ha a madarak igazat csiripeltek, akkor PC-re, PS3-ra és X360-ra várható a drágaság.

Fable 2:

Peter Molyneux, a Lionhead feje végre rávette magát, hogy egyik legsikeresebb munkáját, a Fable-t folytassa. Az idei GDC-n szerencsénkre egy kis előadás keretében számos újdonságról rántotta le a leplet a mester. Lássuk, miről is esett szó a prezentáción:

A bemutató során Molyneux elárulta, hogy érzelmekkel kívánja a csapat megtölteni a játékot. Ennek egyik előfutára, hogy megjelenik a szeretet és a szerelem, mint fő tulajdonság. Főhősünk, aki akár férfi vagy női karakter is lehet a játék menete során bárkibe és bármikor szerelembe eshet és az sincs kizárva, hogy az ifjú álompár esetleg egy babát is a világra hoz. Igen, mélyen tisztelt kollégák, a Fable 2-ben szeretkezni is lehet – ez gondolom majd a játék korhatáros besorolásán is meglátszik. 🙂 Érdekesség még, hogy a játék általunk irányított hőse hűséges társat is kap Bodri kutya személyében. A kis blökit szerencsére némi intelligenciával is fel lesz vértezve, így folyamatosan tanul majd. Persze, tőlünk is függ majd, hogy milyen irányban teszi mindezt, ugyanis a kölyökkorától nálunk nevelkedő kutyus lehet játékos, barátságos esetleg kedves, de ha egy erős és agresszív kis dögöt akarunk kiképezni, akkor annak rendje és módja szerint kell majd nevelni. Tanulékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint például, amikor két rossz fiúval kerülünk szembe és előrántjuk fegyverünket, a kis vakarcs is akcióba lendül és a hozzánk legközelebb eső erőcsávót tépi szét.

Final Fantasy XIII és Final Fantasy versus XIII:

A Square Enix zseniális húzása, mely lényegében megmentette a japán csapat seggét a végleges bezárástól. Azóta igazi kultusszá nőtte ki magát, egy rakás változatban látott napvilágot és emberek millióit fertőzte meg a különböző játékgépeken. Ezúttal a Final Fantasy XIII-on dolgozik gőzerővel a csapat, melyet egyből két részesre terveznek. Az első epizód lenne a Final Fantasy XIII, míg a folytatás a találó Final Fantasy versus XIII címet kapta. A stuffról eddig nem sok infó szivárgott ki, de annyi biztos, hogy vagy idén év végén kerül a boltokba az első rész vagy 2008 első piaci negyedévében, ugyanis jelenleg több projekten is dolgozik a Square Enix, így csak azon munkálatok befejeztével tudnak teljes gőzerővel neki esni eme remekműnek. A közelgő és egyben megújuló E3-on és az idei TGS-en biztosan láthatunk majd egy-egy vadonatúj videót és remélhetőleg friss képek és információmorzsák is napvilágra kerülnek majd. Egyetlen nagy kérdés maradt még: PS3-exkluzív lesz-e a Final Fantasy legújabb része vagy nem? Egyelőre nagyon úgy fest, hogy nem. Mindezt a Sony európai alelnöke, Georges Fornay jelentette be, amikor egy francia lapnak adott interjút. Fornay állítása szerint a Square Enix játékának fejlesztési költségei olyannyira hatalmasak, hogy az megkövetelheti az exkluzivitás megvonását a PlayStation 3-mal szemben, így nem kizárt, hogy X360-on és PC-n és élvezhetjük a "tizenharmadik" részt.

Forza Motorsport 2:

Az első Xbox egyik legsikeresebb játéka az arcade autószimulátor rajongók nagy kedvencévé avanzsált Forza Motorsport lett, mely ha minden igaz, akkor idén új taggal bővül. A kizárólag X360-ra készülő, exkluzív cucc természetesen nem csak grafikai ráncfelvarráson esik át. A játékban közel 300(!) autócsoda kap majd szerepet, de ha ez sem lenne elég, akkor lesz itt "Fotómód", mely lehetőséget biztosít, hogy futamaink visszajátszásakor megörökítsük a legszebb momentumokat, de érdemes szót ejteni, a Liberty Editor módról is, mely a már említett háromszáz asztfaltszaggató járgány módosítását teszi majd lehetővé. Saját ízlésünknek megfelelően alakíthatjuk majd az négykerekűeket, amely megint csak egy sajátos játékélményt biztosít majd. Hosszas halasztgatások után nagyon úgy fest, hogy idén nyáron végre kigurul a garázsból a gamma. Majd meglátjuk…


Half-Life 2 – Episode 2:

Szerintetek megéri várni több mint egy évet egy olyan játékra, amit aztán 5-6 óra alatt végig lehet tolni? Fogós kérdés, igaz? A Valve a HL2 sikere után úgy gondolta, hogy epizódok formájában dobja piacra a következő részeket, azonban meg lehet, hogy a csapatnak beletörik a bicskája a vállalkozásba, ugyanis az Episode 1 iszonyatosan rövid játékideje után a második felvonás esetén sem várható előrelépés az ügyben. Gabe Newell a GDC-n elárulta, hogy a fejlesztés kicsit tovább tart, mint gondolták, de így most nem hat órányi hentelés vár ránk, hanem 8(!). Hurrá! Akkor most örülnünk kellene Gabe koma? Half-Life saga ide vagy oda, ennyi pénzért, ilyen rövid játékot nem lenne érdemes megvásárolni. Ettől függetlenül türelmetlenül várjuk a játékot, de nem árulok el zsákbamacskát, ha azt mondom, hogy a Team Fortress második része, azért jobban foglalkoztatja a szerkesztőséget.

Halo 3:

Az idei év egyik legkiélezettebb párharcának ígérkezik a Halo 3 versus Killzone csata, melyet a két óriáscég, a Sony és a Microsoft vív majd meg egymással. Nagyon úgy tűnik, hogy a híres Halo-széria legújabb darabja lesz majd elérhető korábban, hiszen a PlayStation 3 nagyágyúja, a Killzone, ezidáig nem sok mindent mutatott magából, habár a közelgő Halo 3 bétatesztre ígért a Sony fűt-fát, az idei GDC-n bebizonyosodott, hogy egyelőre semmijük sincs, amivel versenybe szállhatnának, tehát eddig 1:0 a Bungie alkotásának, mely megújuló grafikája mellett jó pár, az első részben már bevált elemet tartalmaz majd. Garantált világrengető rekorddöntések, garantált ágybavizelés és több hónapnyi – akár évi – függőség. Ez az, amit a Halo 3 megjelenésekor biztosan előidéz majd a rajongók millióiból.

Killzone 2:

Ha már említést tettünk a Microsoft és a Bungie üdvöskéjéről, akkor az illem is úgy kívánja, hogy az örök rivális Sony alkotásáról, a Killzone-ról sem ártana megemlékezni. A probléma az, hogy kézzel fogható információk egyelőre nem érkeztek a Guerilla csapatától és az eddig látott egyetlen, árvácska videó okozta sokkoló hatás sem tartott ki sokáig. Ugyan a GDC-n a sajtó képviselőinek bemutattak egy új mozgóképes anyagot, az újságírók egyöntetű véleménye szerint ez sem tartalmazott semmi újat, igaz, Phil Harrison és csapata célja nem is a lenyűgözés volt, hanem a PlayStation Edge technológia prezentálása. Legközelebb július magasságában hallhatunk a játékról, reméljük akkor már játszható demó formájában.

Team Fortress 2:

Hosszú évek óta vártuk már, hogy a Valve egyik legsikeresebb alkotása, a Team Fortress új taggal bővüljön. Szerencsére tavaly a csapat leleplezte két új projektjét, melyek egyik a Team Fortress második része volt. A gamma lényegében teljesen új köntöst kapott, így a sajátos, képregényszerű megvalósítás, a humor megfelelő tálalása, a kasztok zseniális kivitelezése, továbbá a megfelelő egyensúly – kasztok közötti – megteremtése egy igazán étvágygerjesztő játékot ígér, amely a HL2: Episode 2 mellé jár majd. Természetesen Steamen keresztül is szipkázható lesz majd a cucc, így garantálva, hogy senki nem marad ki a mókából. A kasztok fegyverarzenálja is igazán érdekesre sikeredett. Lássuk:
  • Scout/Felderítő: Sörétes puska, baseball ütő
  • Soldier/Katona: Rakétavető, sörétes, ásó
  • Pyro/Piromániás: Lángszóró, sörétes, tűzoltó fejsze
  • Demo Man/Robbantási szakértő: Ragadós bomba, csúzli, gránátvető, törött borosüveg
  • Heavy Weapons Guy/Nehéztüzér: Minigun gépágyú, sörétes, öklök
  • Engineer/Mérnök: Sörétes, csavarkulcs
  • Medic/Szanitéc: Géppisztoly, gyógyító sugár, csontfűrész
  • Sniper/Mesterlövész: Mesterlövész puska, géppisztoly, bunkósbot
  • Spy/Kém: Revolver, cigarettás doboz (benne öltözékváltásra használható PDA-val), kés

Azt hiszem, már ebből is kitűnik, hogy egy igazán vicces alkotással állunk szembe, hiszen nem tudnék olyan játékot mondani, ahol mondjuk törött borosüveggel vagy ásóval kellett volna az ellent lekaszabolnom, mindenesetre mókás lesz Chilly főszerkesztő urat ilyen módon a másvilágra küldeni. 🙂 (nana! – Chilly) Külön meglepő, és egyelőre kicsit kétkedve fogadott információ, hogy a fejlesztők ígérete szerint a PC, PS3 és X360 tulajok egymás ellen is oszthatják majd az áldást. Elvileg a technika mindezt lehetővé teszi, azonban kérdés, hogy a Microsoft és a Sony hogy áll majd ehhez a dologhoz. Mi, PC-sek garantáltan oszthatjuk egymást… ez a lényeg!

Ezzel véget ért a 2007-es év legjobban várt cikksorozatunk. Remélem, sikerült mindenkinek kedvet csinálni legalább egy-egy alkotáshoz. Természetesen a lista nem teljes, több konténernyi játékot vesézhetnénk még ki, de szerkesztőségünk úgy gondolta ezek azok az alkotások, melyek talán az idei évben a legjobban vártak és talán valóban megrengetik a játékipar ellaposodó világát.

Translate »