Oldal kiválasztása

Firefly, mint MMO-játék

Firefly, mint MMO-játék
17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hamarosan folytatódik a sorozat, igaz, nem a tévé képernyőin, hanem egy virtuális világban.Aki még sosem hallott volna a Firefly nevezetű sorozatról, annak annyit mindenképpen érdemes tudnia róla, hogy az utóbbi idők egyik legjobb sci-fi sorozatáról maradt le, amelyet – ugyan a rajongók dolyamatosan követelik a folytatását – több mint tucatnyi epizód után leállítottak 2002 után. A történet szerint a Földet kinőve újabb bolygókat kellett kolonizálni, amelyet a Szövetség (amit a kínaiak és az amerikaiak, a két utolsónak megmaradó nagyhatalom hozott létre) tart az irányítása alatt. Természetesen ez a (sokszor korrupt és önző célokat kergető) vezetőség nem mindenki számára tetszik, így renegát csapatok is megalakultak, akik saját törvényeik szerint élnek, és portyázva meg-megdézsmálják a szövetséges szállítmányokat és saját célokra használják fel ezeket (a szövetségi rendszeren kívül rekedt embereket és autonóm területeket támogatva). Főhőseink egy ilyen "kalózhajón", a Serenity-n tartózkodnak, és a karakterek mindegyike igen komolyan ki lett dolgozva, saját háttértörténettel és saját karakterisztikával, amit ráadásul nem vérkomolyan alkottak meg, hanem egy jó nagy adag humorral megfűszerezve. Többek között ennek is köszönheti a sorozat népszerűségét.

A történet középpontjában egy tinédzserkorú kislány áll (Summer Glau játssza a szerepet, lásd a fenti képen), aki különleges képességekkel rendelkezik, és egészen addig, amíg bátjya meg nem szökteti őt a Szövetség karmaiból, egy olyan projektben vesz részt, amely során tökéletes katonákat, igazi harci gépezeteket próbálnak meg teremteni az egyes alanyokból. A Serenity legénységéhez csatlakozva ők is részt vesznek a különböző kalandos küldetéseken, amelyek során nem egyszer a kapitány és zsoldosainak életét az emberfeletti erőkkel rendelkező lány menti meg.

Akikről eddig nem volt még szó, azok a Reaverek, akik őrült vademberek módjára viselkednek, és az űr bizonyos pontjain vadásznak emberekre, akiknek a vérét isszák, meggyalázzák és halálra kínozzák őket. Azzal nem árulok el nagy titkot, hogy ezek nem valami idegen civilizáció képviselői, hanem szintén emberek, ám hogy miért lettek olyanokká, amilyenek, inkább a sorozatból vagy a filmből derítsétek ki!

A sorozatból múlt évben készült egy mozifilm is, Serenity néven, amelyet úgy készítettek el, hogy a sorozatot nem ismerők is élvezhessék és ráhangolódhassanak a kialakított univerzumra. Akik eddig sem a sorozattal, sem a nagyfilmmel nem találkoztak, és érdeklik a sci-fi történetek, mindenféleképpen szerezzék be vagy a sorozatot, vagy a filmet DVD-n! További részletek a rajongói oldalon!

Visszatérve azonban az eredeti hírre, a jó hír az, hogy a Multiverse úgy döntött, hogy a sorozat világának alapján készítenek egy MMO-t, azaz egy interneten keresztül játszható multiplayer játékot, amelyben ugyan nem a sorozat főszereplőivel kalandozhatunk, ám a megteremtett világot barangolhatjuk, lakhatjuk be

Translate »