Oldal kiválasztása

Nagyratörő UbiSoft tervek

Nagyratörő UbiSoft tervek
18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Laurent Detoc, a UbiSoft elnöke a Reuternek adott interjújában említette meg a francia csapat jövendőbeli terveit, melyek közül most a legelső és legfontosabb az EA legyűrése.Az Electronic Arts már több alkalommal is szerette volna bekebelezni a francia vállalatot, azonban Laurent Detoc és csapata sorra állta a sarat. A cég elnöke elárulta, hogy a jövőben sem kívánnak mással partneri kapcsolatot kialakítani, sőt, szeretnék, ha a cég még nagyobb szeletet tudna kihasítani a piaci részesedésből. Ennek első lépéseként a Nintendo Wii-t hívta segítségül Laurent, aki elárulta, hogy a japán cég next-gen masinájában nagy jövőt lát, így a debütálást követően rengeteg játék készül majd el a masinára.

Translate »