Oldal kiválasztása

EQ: The Serpent’s Spine infók

EQ: The Serpent’s Spine infók
18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony Online felvázolta, hogy mire lehet majd számítani a kiegészítőben, amelyet megjelenésekor online lehet majd letölteni (30 dollárért, a havi díj pedig 13 dollár).A Serpent Spine Mountains egy óriási szakadékában helyezkedik el az ősi, elhagyatott ogre-város, mely a Crescent Reach névre hallgat. Itt laknak az új faj képviselői, a Drakkinok, akik a jövő sárkányfajait védelmezik. Hat sárkány úgy döntött, ellenszegülnek az Ősi Sárkányok Tanácsának és egy új fajt alapítanak, mely segítségével új jövőt teremtenek. A Drakkinok olyan emberekből születtek, akiket sárkányvér érintett és a színük és külsejük hasonlít arra a sárkányra, amely megalkotta őket. Nagyon hamar fejlődnek, és a felnőttkort hónapokon belül elérik, majd elfelejtik, hogy emberektől származnak, és megkezdik zarándoklatukat Crescent Reach-be, ahol csatlakoznak fajtabeli társaikhoz.

A játékosok felfedezhetik majd a kezdővárost, Crescent Reach-et, amely kereskedőket, küldetéseket és küzdelmeket is tartogat. Új lehetőségek is megjelentek, aurák, csapdák, valamint elpusztítható környezet. A kiegészítőben a 75-ös szintig lehet jutni, új varázslatokat, képességeket lehet tanulni.

  • Level Cap Increase: Players can now reach level 75, complete with new spells, abilities, raids and quests for greater power.
  • Content for Levels 1 to 75: Play through every level of the game without ever leaving the Serpent Spine Mountains.
  • New Starting City: Crescent Reach is a fully functioning city with all that is required to learn and thrive in EverQuest, including merchant, quest, combat and tradeskill areas.
  • Dynamic Features: New zones, NPCs, destructible and interactive objects.
  • New AAs, Spells: Experience new spells and Alternative Advancement abilities.
Translate »