Oldal kiválasztása

Malathedra – egy új kalandjáték PC-re

Malathedra – egy új kalandjáték PC-re
18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Ethereal Darkness egy teljesen új kalandjátékot jelentett be, mely a Malathedra névre hallgat, és terveik szerint 2007-ben fog megjelenni PC-re.A játékos Rebecca Wolfe szerepét tölti be a történet szerint, aki egy 26 éves történész. Rebecca édesapja után nyomoz, aki évekkel ezelőtt tűnt el rejtélyes körülmények között, miközben Malathedra, az elveszett város után kutatott. Útja során Rebecca bejérja a világot apja nyomait követve, folyamatosan haladva Malathedra különös világa felé.

A fejlesztő EDI azt ígéri, a játékában a régi idők kalandjátékaira jellemző vonásokat lehet majd felfedezni, ugyanis főként a történet fog dominálni, amelyet humoros részek fognak színesíteni.

További információk a hivatalos honlapon.

Translate »