Oldal kiválasztása

Idézők Könyvtára 2017

Idézők Könyvtára 2017
7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

32 League of Legends csapat, 20 Hearthstone versenyző, PlayStation VR, Samsung Gear VR és akár még egy kis programozás…

Ezekkel a szavakkal lehetne összefoglalni az idén először – összességében pedig harmadszor – megrendezésre kerülő „Idézők Könyvtára” névre keresztelt ingyenes rendezvényt Nyíregyházán, amelyet a Gamers for Gamers alakuló civilszervezet szervezett meg. A Gamers for Gamers csapatában jelenleg 13 fiatal van, akiknek fő célja az esporttal kapcsolatos rendezvények szervezése. A 2017-es Idézők Könyvtára, az előzőekhez képest idén volt a legsikeresebb, ugyanis 160 látogató jelent meg – a versenyzőket is beleszámítva – a nap folyamán a Móricz Zsigmond Városi és Megyei Könyvtárban. Ugyanezen a napon nemcsak League of Legends bajnokság volt megrendezve, hanem Hearthstone verseny is. Továbbá ez az első olyan Idézők Könyvtára rendezvény, ahová nemcsak versenyzőket vártak, hanem olyan látogatókat is, akik a virtuális valóság iránt érdeklődtek, vagy a programozást szerették volna egy kicsit megismerni.

A bajnokságokról

Az Idézők Könyvtára elsődleges célja az, hogy minél több ember kezdjen el esportolni, ezért szerveztek nemcsak egy, hanem két különböző esport játékból is versenyt. Hearthstone verseny először volt megrendezve, amelyre bőven volt érdeklődés. 20 elszánt versenyző jelentkezett, amelyből a legjobb 3 volt jutalmazva a Sony által.
A dobogón pedig az alábbi versenyzők szerepelnek:

  1. Janócsik Csaba
  2. Kiss Tihamér
  3. Domokos Péter

A League of Legends bajnokságra három fős csapatokat vártak. Maximum 32 csapat jelentkezhetett és még a jelentkezési határidő előtt jóval lezárták a jelentkezést, mivel beteltek a helyek. A 32 csapatból itt már csak a legjobb 8 versenyzett, mivel online selejtező volt megtartva. A versenyek folyamatosan vetítve voltak a könyvtárban. Egészen a döntőig a mérkőzések Best of 1-es szériákban zajlottak és csak a döntő volt Best of 3-as szériájú, így két győztes mérkőzést kellett nyernie az első helyezett csapatnak.
Eredmények és nyeremények:

  1. Kirikerri – 3200 RP, Ryze, Triumphant Ryze, 4-Win IP Boost
  2. Team Mi1 – 2400 RP, 4-Win IP Boost
  3. Kongói Demokratikus Köztársaság – 1600 RP, 4-Win IP Boost
  4. Timeout Gaming – 800 RP, 4-Win IP Boost

PlayStation VR, Samsung Gear VR és akik szeretik az algoritmikus gondolkodást

A Gamers for Gamers idén nemcsak a versenyzőkre gondolt. A rendezvényen minden résztvevőnek lehetősége volt ingyenesen kipróbálni a PlayStation VR-t, a Samsung Gear VR-t. Illetve azok akik érdeklődtek a programozás iránt, a Logiscool standjánál kipróbálhatták laptopokon a Scoolcodeot – oktató jelenlétében – , ami a Logiscool élményalapú programozó iskola saját fejlesztésű, egyedi oktatási platformja.

Összegzés

A Gamers for Gamers alakuló civilszervezetnek, ez egy olyan rendezvény volt amire ők teljes mértékben büszkék lehetnek. Ennek a legfőbb oka az volt, hogy nemcsak versenyzőket vártak, hanem teljes mértékben nyitott volt szinte minden ember számára minőségi lehetőségekkel. Az, hogy felkészültek voltak, már meglátszott a regisztrációnál is. A szervezők folyamatosan segítőkészek, illedelmesek voltak a résztvevőkkel szemben. A legnagyobb sikerük és áttörésük az volt az előző rendezvényeikhez képest, hogy meg tudtak jeleníteni olyan híres márkákat – természetesen termékeikkel együtt – a rendezvényen, mint a PlayStation és a Samsung.

A rendezvényen azt lehetett észre venni, hogy az emberek nem unatkoztak hiszen vagy a PlayStation VR-hoz álltak sorba vagy a Samsung Gear VR-hoz vagy éppen leültek egy kicsit programozni. Ezek teljes mértékben pozitívumok. Továbbá ne feledjük azt se, hogy a Gamers for Gamers 13 fiatalból áll akik 18 éven aluliak, így már ez is egy óriási teljesítmény tőlük. A rendezvényről egyedül a minőségi színpadi műsor hiányzott, amelyre a könyvtárban sajnos hely se lett volna. Voltak még olyan technikai problémák, amelyek olyan nagy bajnokságokon is előfordulnak mint az IEM vagy az LCS, de ezeket hamar, a lehető leggyorsabban kezelték. Összességében akik eljöttek a rendezvényre, azoknak egy élménydús napot okozott ez az esemény.

A cikket Cosmos, a League of Legends Magyarország szerkesztője készítette!

Translate »