Hunt: Showdown – Próbakör

A Hunt: Showdown könnyen és egyszerűen összefoglalható azok számára, akik még soha nem hallottak a játékról. Lényegében egy stílusos multiplayer alapú horror-lövölde, gyönyörűnek ígérkező látványvilággal és érdekes játékmenettel. A Louisiana-i mocsaras farmvidékre érkező játékosok párokban vadásznak egy adott szörnyetegre, közben kínosan ügyelve arra is, hogy más vadászok ne szerezzék meg előlük a begyűjteni kívánt zsákmányt, illetve ne lőjék le őket.

A játék elején társunkkal egy hatalmas térképre kerülünk, számos épülettel és lehetőséggel, hogy kalandunk idő előtt a végére érjen. A cél, hogy a szörny nyomait keresgélve és azonosítva leszűkítsük az adott lény tartózkodási helyét, majd megtaláljuk és eltegyük láb alól. (Szám szerint három nyomot kell felfednünk). Tevékenységünket több tényező is nehezítheti. Először is ugye ott van a többi vadász, akik ugyanolyan céllal érkeztek e nemes vidékre, mint mi, s nem riadnak vissza attól, hogy szörnyeken kívül élő embereket is eltegyenek láb alól a zsákmány reményében. Másrészt Louisiana vidékét számos szörnyeteg is lakja, akik gondolkodás nélkül törnek vadászaink életére. Amennyiben átverekedtük magunkat a sok rusnya rémségen és még a főellenfelet is legyűrtük, nem dőlhetünk hátra kényelmesen, ugyanis még a szellemét is el kell űznünk. Ilyenkor a többi vadász látni fogja, hogy hol vagyunk, és mi történik, szóval jó pár percig védenünk kell a zsákmányunkat, ha sikeresen akarunk távozni. Amennyiben sikerül és megszerezzük a trófeát, akkor már „csak” távoznunk kell a pálya valamelyik kijáratán.

A játék egyszerű mivolta ellenére azonban rendkívül szórakoztató és hangulatos, nem mellesleg képes huzamosabb ideig fenntartani a feszültséget. Louisiana vidéke már most is lélegzetelállító és az early access, valamint a megannyi grafikai bug és nehézkes megjelenítés ellenére is látszik, hogy a megjelenéskor igen impozáns látvány fog fogadni minket. A szörnyek kellően undorítóak és félelmetesek, a vadászok és a fegyverek pedig hoznak egyfajta ódivatú stílust, amit nem lehet nem imádni. Kicsit olyan érzésem volt, mintha bekerültem volna Allan Quatermain eltorzult világába.

Azonban óriási kérdés, hogy mit terveznek a játékkal és mi valósul meg. Jelenleg hiába a kellően nagy térkép, az impozáns vidék és szörnyek, hosszú távon unalmas lesz, ha csak a főellenség keresgetése lesz a feladat. A pályán van néhány extra felszerelés, amit magunkhoz vehetünk, illetve néhány ládából a lőszereket pótolhatjuk, amiből életveszélyesen kevés van induláskor, így jó észben tartani, hogy minden golyó számít. Érdemes lesz majd a jövőben egyéb tevékenységeket, mellékküldetéseket is berakni, valamint más játékmódok se fognak ártani a jövőben.

Azonban a játékban még így is rengeteg potenciál és nagyon jó ötlet van. Egy nagyobb összetűzést követően, ami jónéhány szörnyet és rajtunk kívül még három vadászt foglalt magába sajnos az akció hevében szétváltunk a társammal és a távolság miatt nem működött a team-chat. Ráadásul visszamenni sem tudtam, hála egy kisebb lángtengernek, ami a rövid utat jelentette volna szorult helyzetben lévő kollégámnak. Nem volt hát mit tenni, körbe kellett rohannom, egyedül vállalva az útba eső szörnyeket, közben minden idegszálammal a ránk támadó vadászokat keresve. A folyamatos lövések hangja azonban biztosított róla, hogy társam állja a sarat. Mindezt megfűszerezve a végleges halál tényével, egy rendkívül feszült öt percben volt akkor részünk.

Ugyanis a játékban, ha meghalunk, az végleges. Nincs respawn. és a menübe visszatérve se fogjuk drága vadászunkat viszontlátni. Csupán az elért eredmények és pénzmennyiség marad, amiből fejleszthetünk, vagy új vadászt vehetünk. Ráadásul a sokszor említett hangulatot csak fokozza, hogy a játék nem tájékoztat minket semmiről. Nem tudjuk, pontosan hány vadász van, nem tudjuk, hogy ők hol tartanak, és még sorolhatnánk. Lehet, hogy mindenki a szörnyre hajt, az is lehet, hogy van, aki a kijáratokat fedezi, megint más lehet, hogy arra vár, hogy valaki megölje a monstrumot, hogy a lény szellemének kiűzése közben csapjon le ránk, jelentősen könnyebb kihívással szembe nézve, és így vigye el a trófeát. Egy szó, mint száz, folyamatosan résen kell lennünk.

Összességében egy nagyon hangulatos játékkal van már most is dolgunk, és hiába az early access státusz, a program már most szórakoztató tud lenni. A környezetet remekül lehet használni, hogy előnyt szerezzünk, de ugyanilyen könnyen a visszájára fordulhat a dolog. Lelóg egy lánc? Először azt hittem csak szimpla környezeti elem. A csörrenés és azt gyorsan követő halál döbbentett rá az ellenkezőjére, miután egy közelben ólálkodó ellenfél meghallotta. Olajlámpás? Nem is mondom, mire képes… Az autentikus élményért azonban, amennyiben ismerőssel játszunk, érdemes a discord, teamspeak és társaik segítségét nélkülözni, mert elég jelentős előnyt képesek kovácsolni nekünk. A stílus iránt érdeklődőknek bátran ajánlom a programot, a fejlesztőknek meg sok sikert kívánok és remélem jelentősen bővíteni fogják még az egyébként remek alapkoncepciót.