A Supermassive Games rátalált valamire. Az Until Dawn, valljuk be, nem rendelkezett eget rengető történettel, azonban a tálalás, a pillangóhatás, a hangulat és a döntések szerteágazósága rengeteg rajongót szerzett magának. Köztük engem is. A játék megjelenésekor nap-nap után, minden este a játékot nyüstöltem, sőt néhány ismerősöm, akiket szintén érdekelt a koncepció, távolról figyelték, ahogy streamelem a játékot nekik, és a döntéseknél a vége felé már ordítva biztattak egy-egy szituációban. Ahogy most belegondolok, nem voltam egyedül ezzel a játékélménnyel, a streameléssel komolyan foglalkozó játékosok egész szép kis eseményeket hoztak létre, ahol akár több százan, ha nem többen szavazgattak egy-egy döntés előtt.

Ám míg az Until Dawn egyjátékos élménynek volt kitalálva, addig a Hidden Agenda már a fent említett példákból okulva a közösségi élmények nagykövete lett. A játék a PlayLink fő húzócíme jelenleg, s nincs másról szó, mint hogy okostelefonunkat a kezünkbe kapva (meg néhány barátunkat és az ő készülékeiket) hozzunk meg fontos döntéseket, keressünk nyomokat, teljesítsünk QTE-ket stb. A kontrollerhez hozzá se kell nyúlni, minden telefonon keresztül történik, szavazással. Persze a játékosok beszélgethetnek egymással, nincs tiltva semmi, mindenki úgy játszik, ahogy akar.

A történet szerint a Trapper nevű gyilkos nyomába eredünk, aki halálosabbnál halálosabb csapdákkal vár minket (meg persze rengeteg gyilkossággal). A dolog pikantériája, hogy az illetőt mi magunk csuktuk le a játék elején (illetve valakit, aki valamilyen okból kifolyólag a gyilkosnak vallotta magát), s a gyilkosságok alatt is a börtönben várja kivégzésének napját. (Vagy nem, ki tudja, ki hogyan dönt, nálam épp ez a helyzet). Mivel a játék lényegét a nyomozás és a végkifejlet adja, ezért a történetbe nem is mennék bele mélyen. Legyen elég annyi, hogy az írók remekül variálják a szálakat, a pillangóeffektus tökéletesen működik, a döntéseknek tényleg súlya van. Mindenki gyanús, még az általunk irányított karakterek is, s ki tudja mi lesz a vége?

A játék menete nem tartogat számunkra sok meglepetést. A telefonunkkal kell választanunk különböző lehetőségek közül, amikor a játék azt felkínálja, néha nyomokat keresgélünk, vagy a társaink közül választunk ki valakit, egy adott kérdés fényében. Ilyenkor a társaság tagjai közül döntési jogkörrel tudunk felruházni valakit. Például a játék megkérdezi, ki viseli a legjobban a nyomást. Később eme válaszok fényében csak a többség által választott személy(ek) hozhatnak meg egy döntést egy bizonyos szituációban. Ezenkívül az app folyamatosan frissül, karakterleírásokat kapunk, visszakövethetjük a döntéseinket, és rövid összefoglalót is olvashatunk az addig történt eseményekről.

Azonban a játékot a hangulatán túl már nem igazán tudom maradéktalanul csak dicséretekkel illetni. Maga a PlayLink technológia még nincs a helyzet magaslatán. Számos eszközre elérhető, nálunk gond nélkül futott a legkülönbözőbb okoskészülékeken, s a mérete is egész baráti: a játék alkalmazása csupán 120 megabyte-nyi helyet foglal. Azonban a válaszidő és a pontosság már nem az erények között számon tartandó tulajdonság, és ez különösen a QTE eventeknél okozhat bosszúságot. Másfelől a játék grafikájával se voltam maradéktalanul megelégedve. Nem vagyok egy nagy pixelvadász, és összességében a játékhelyszínek és a megjelenés is elég pofásra sikeredett, azonban a karakterek arca nagyon műanyag és élettelen lett. Egy olyan játéknál, amit már nyugodt szívvel nevezhetek interaktív filmnek, kicsit többet várok el, hiszen hiába a jó szinkron, az egészet megöli az a bábjáték, amit néha a szereplők az arcukkal művelnek.

A másik probléma a történet és a játékstílus párosítása. A detektívtörténeteknek van jó néhány íratlan szabálya. Az egyik ilyen például, hogy milyen ütemben és hogyan kell a sztorinak kibontakoznia. Azonban ami a pillangóhatás nagy előnye, itt most egyben hátránya is. Ha túl jól választunk, túl hamar kiderülhetnek dolgok, ha túl rosszul, örökre elveszíthetjük a megoldást. Lényegében a szavazós rendszer és a kezünkbe adott döntések képesek megölni a feszült pillanatokat is, illetve a több befejezés sem illik ehhez a stílushoz. Véleményem szerint egy ilyen történet egyféleképpen mehet végbe. Felmerül egy rejtély, amit sok másik különös eset követ, majd a végén jön egy megoldás, ami megmagyaráz mindent. Pont. Azonban a mindent megmagyarázó kis kirakós darab nélkül és a megvilágosodás eufóriája nélkül az egész halott, s ennek a lehetőségét a Hidden Agenda bőven magában rejti. Van egy jó és izgalmas vonal, s mi véletlenül pont azon mentünk át. De több ismerősöm is nyüstöli a játékot, s az ő verziójuk azért hagyott kívánnivalót maga után.

Ráadásul a történet önmagában is elég klisés, meg se próbál önmaga lábán megállva valami maradandót alkotni. Na nem várok egy új A bárányok hallgatnakot, vagy más klasszikusságba emelkedő minőséget, de azért a törekvést látni akarom, ennél ez a csapat sokkal többet tud, és a videojátékok műfaja ráadásul még többet is megenged, mint a filmeké. Maga a Hidden Agenda szerencsére egy esti szórakozást simán felölel, ami a mechanikákat tekintve nem is egy rossz dolog. Nincs túlnyújtva a dolog, pont amennyi kell, de az érzés inkább egy tv-show szintjét hagyja maga után, mintsem a nagy példafilmek élményeit.

Azonban nem tudom azt mondani, hogy rossz a játék. Egyrészt képes nem gamer típusú emberkéket is leültetni maga elé, és egész jó közösségi élményt tud teremteni egy este alatt, ami a mai rohanó világban nem kis dolog. Ráadásul teszi mindezt MAGYAR nyelven! Másfelől azért a fentiek ellenére is sokszor izgultunk, feszültek voltunk és jól szórakoztunk. A fejlesztők határozottan jó irányba kapirgálnak, de csak azt tudom neki mondani, hogy: még, még, még! Van ebben a műfajban rengeteg lehetőség, de ez még nem az, amivel megnyugodhatnak. Az Until Dawn egy gyönyörű start volt, a Hidden Agenda egy értékelendő próbálkozás. Reméljük, a harmadik játék instant klasszikus lesz, mint annak idején a Heavy Rain volt számomra.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás