Oldal kiválasztása

X-men: Apokalipszis – Filmkritika

X-men: Apokalipszis – Filmkritika
8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Elsőkkel elkezdett trilógia a végéhez érkezett, és megtudhatjuk hogy élik az életüket az új jelenbe érkezett mutáns barátaink. De vajon felér az elődökhöz?

Adhatok egy hosszú és egy rövid választ. A rövid választ a végére hagyom, mert azzal lenőném a poént. Szóval a lényeg az hogy 10 évvel az eljövendő múlt napjai után járunk. Xavier professzor iskolája működik és egyre másra érkeznek újabb diákok érkeznek, és az élet szép. De ebbe egy CIA által felfedezett furcsaság beleszól, ugyanis pár kissé dilettáns egyed felébreszti. Ezzel pedig az a probléma hogy ő úgy véli, ki kell írtani az emberiséget mert nagyon is a mutánsok ellen vannak attól függetlenül hogy mi történt 10 évvel ezelőtt. Sajnos gonosztevőnk erősen Ultron szindrómában szenved. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy bár valójában könnyű lenne legyőzni, de mivel a vele lévő segítők túl erősek [Erre ő is rásegít] és egyébként sem fog össze eléggé a védő csapat. Mikor már majdnem átveszi a világot, akkor persze végre sikerül minden és megmenekül mindenki. Még X Professzor is akinek a teste felett Apokalipszis majdnem átveszi felette az uralmat. amivel a képességeit megszerezhetné. Egy hatalmas klisé a történet. 

De nem ez a legnagyobb baj. Az a legnagyobb baj, hogy egyszerűen unalmas a film. Itt ülök több mint egy nappal később az Eljövendő Múlt Napjait nézem, és egyszerűen nem értem mi romolhatott el. A két film közötti különbségek listája minimális leginkább az alaptörténet változott ugye, illetve új szereplők jöttek az eddigiek mellé. De egyszerűen ott ültem, két és háromnegyed óra után úgy jöttem ki a teremből hogy elvesztegettem erre az életemből közel három órát, plusz amit ennek a cikknek a megírása elvisz időben. Csak hogy valami kézzelfoghatót is mondjak, mikor tegnap bementem a terembe. 9:55-kor még 8.7 ponton volt IMDB-n most már konkrétan 34 óra elteltével majdnem egy teljes pontot veszített Rotten Tomatoes-on megnézve 50%-on áll míg  A Metacritic pedig 51%-ot jelez perpillanat. Ez azt jelenti hogy gyakorlatilag sikerült a legrosszabb filmet a teljes X-Man történetében megalkotnia Bryan Singernek. Szóval egyrészt a filmben elhangzó mondat miszerint „Mindig a harmadik rész a legrosszabb” igaz. De most a technikai részre.

Zene. Nos a zene, és a hangmérnöki munka rendben van. Az a rész amit csak és kizárólag Quicksilvernek dedikáltak pedig akkorát szól hogy az viszi el a hátán majdnem a filmet. De a helyzet az hogy még így is kevés.
 
Vágások tekintetében, vannak jelenetek amik nagyon jók még az ugrálós vágás ellenére is, De nem ez a jellemző. Van amikor még a sima szép váltások is furák, mert egy jelenet nem ér véget vagy éppen nem kezdődik még el rendesen. 

A szereplők hát mit is mondhatnék? James McAvoy és Michael Fassbender még mindig ott van a szeren. Evan Peters jelenetéről már beszéltem. Rose Byrne nagyon jól játsza az ijedt CIA ügynököt. Jennifer Lawrence szörnyű, mint mindig. Oscar Issacról pedig jobb ha nem is beszélek A többiek csak úgy ahogy ott vannak, de azt már biztosan jól látni, hogy nem szabad olyan embereket elővenni akik ugyan a Game Of Thronesban sikeresek voltak, de másra nem jók, ezt már többedjére bizonyítják.

De értékeljünk. Nagyot csalódtam, sőt mondhatom hogy csalódtunk Bryan Singerben, A Három a Magyar igazság és egy a Ráadás szabálya itt is megáll. Ugyanis ez a ráadás Az X-Man eredeti trilógiájának első két részét valamint szerintem a széria legjobb darabjának számító Eljövendő Múlt napjait is, De itt valami olyasmiről lehet szó, hogy ott elfogyott a lendület és ide már csak a rossz került.  Nem láttam eddig ilyen rossz Marvel Filmet, persze az újak közül, mert azért a Hulk fiaskókra ki nem emlékszik? És rosszként még említhetjük a Csodálatos Pókember két részét is. De ez mindenre rátette a pontot. Az i-re és az ABC összes többi ponttal rendelkező betűjére is. 

Ha engem kérdeztek akkor csak abban az esetben nézzétek meg, ha mindenképpen lezárást akartok a történetnek, mert nem tudjátok elképzelni mi történhetett az eljövendő múlt napjai után. De egyéb esetben maximum amikor elérhető a Netflixen mert úgy legalább nem kell érte fizetni. Remélem még folytatódik a történet mert hála istennek hagytak benne lehetőséget, és ha igen azt is remélem, hogy más kapja majd meg a rendezői széket. De még várjátok a rövid választ az elejéről igaz? Nos a rövid válasz az nem nem ér fel, akárhogy is próbálkozik, a legrosszabb X-Man is mérföldekkel jobb mint ez a rész. 

Értékelés: 3/10

Translate »