Jó pár év telt el egy „igazi” Far Cry-rész óta – hiszen a legutóbbi játék, a Far Cry Primal évezredekkel időszámításunk előttre, az őskorba repített vissza minket –, így mind a régi motorosok, mind pedig az előzetesek szemrevételezése után a potenciális rajongók izgatottan várták, hogy mivel rukkol elő a Ubisoft Montreal és a többi fejlesztő.

A Far Cry 5-ben névtelen seriffhelyettesként kell megtisztítanunk a montanai Hope megyét Joseph Seedtől és kompániájától. A rendfenntartók egyetlen még szabadlábon lévő képviselőjeként a mi dolgunk lesz, hogy rendet tegyünk, és az igazság mezőin véres ösvényt vágva megmentsük a megye tisztességes polgárait. Seed önjelölt prófétát játszik, aki azt hirdeti, hogy közeleg az Ítélet Napja, és az embereknek fel kell rá készülniük. Csak az erősek léphetnek az üdvözülés útjára, a gyengéknek veszniük kell, akárcsak a fanatikus közösség ellenségeinek.
Ugyan a történet nem kívánkozik egy több száz oldalas könyvbe, azért elég tisztességes munka, és a végéig kitartó alapot kölcsönöz a játéknak, ráadásul szerencsére több egy „ő a gonosz, el kell kapni” ZS-kategóriás akciófilm közhelyénél.

Izgalmakkal teli hadjáratunk elképesztően színes miliőben játszódik. Hope megye egy változatos tájakkal megáldott terület, amely igazán vonzó lehetne bárki számára, ha a helyi őrült kommuna nem tartaná rettegésben. A vadregényes vidékek, a hatalmas hegyekkel határolt sűrű erdők, a hívogató mezők, vagy épp a hamisítatlan amerikai lakott területek elképesztően sok látnivalóval és felfedezni valóval várnak minket.
A vadon élővilága kellően színes, a kisebb testű állatokon túl, mint a csíkos bűzös borz vagy a rozsomák, az olyan nagyvadakig, mint az amerikai bölény vagy a grizzly, számos faj képviselteti magát.
A föld alatti bunkerektől kezdve, amelyekben az ellenállás fontos támaszpontjai bújnak meg, a kisebb pihenőkön át a városokig legtöbbször harci állapotok uralkodnak, azonban közreműködésünknek hála hamarost újra becsületes civilekkel telik meg a környék, akik többsége folytatja mindennapi tevékenységét.
Az utakon fanatikusok őrjáratoznak, küldetéseket teljesítenek, például rabokat szállítanak, néha egy-egy civil jármű hajt át a megyén, a levegőben gyakoriak a légi csaták, esetleg pár gép megy el a fejünk fölött, amely akár egy könnyen kijátszható őrjárat is lehet. A támaszpontokon civileket, alkalmanként drogot és egyéb illegális dolgokat őriznek, míg az utak szélén gyakori a haláluk után groteszk pózokban hagyott áldozatok, illetve a kivégzés előtt álló szerencsétlenek látványa, akiket csak közbelépésünk menthet meg a biztos pusztulástól.

A rádióból ha épp nem Joseph Seed és kutyái ugatnak, akkor pezsdítő country és rockzene szól, de egy tekerés, és máris áhítatos dalokat hallhatunk a világvégéről, meg hogy jobb, ha mindenki szárazon tartja a puskaport. Ha pedig többet akarunk megtudni a jelenlegi helyzetről, és hogy milyen hely is Hope megye, kihallgathatjuk az ellenséget, mielőtt a másvilágra küldenénk őket, vagy a boltosok, vadászok, kiszabadított szerencsétlenek és a közösség egyéb tagjai állnak rendelkezésünkre saját kis történetükkel, tapasztalatukkal. Csupán néhány mindennapos pillanat Hope megye jelenlegi őrült káoszából.
És milyen szép és élő is ez a káosz! Nagy szerepe van ebben a nagyon látványos és ízléses külcsínnek. A Far Cry 5 esetében nem a lehető legszebb textúrákról beszélünk, ahogy nem a legrészletgazdagabb arcmegjelenítésről sem… Hanem arról a kiváló összképről, amit a készítők létrehoztak. Gondosan megtervezett környezetről, okosan elhelyezett tereptárgyakról, és kiváló érzékkel válogatott hangulati elemekről beszélhetünk a Far Cry 5 esetében, a Dunia Engine 2.0 a maximumon pörög, a srácok kihozták belőle, amit csak lehet.

Impozáns alapokra építkezik tehát a játék, azonban ez mit sem érne, ha az egyéb komponensei nem lennének kielégítőek, illetve ha nem lenne lényeges fejlődés az elődökhöz képest. Ha nagyon kukacoskodni akarna az ember, biztonsági manővernek nevezné, amivel a Ubisoft emberei előálltak, de ez sem fedi le teljesen a valóságot. Ugyanis arról van szó, hogy nem történt semmiféle lényegi változás, ugyanakkor rengeteg kiegészítés, finomhangolás ment végbe a játék mechanikáján. A játék több lett, mint az előző része. Karakterünket ezúttal magunk formálhatjuk, meghatározhatjuk a nemét, alakíthatjuk a fizimiskáját, öltöztethetjük… – akár menő göncöket is vehetünk neki, de ezek többsége igazi pénzbe kerül, és mivel csak halálunkkor illetve mások a többjátékos módokban láthatnak minket az FPS módon kívül, szerintem nem igazán éri meg belefektetni, és még a fegyverek és járművek cicomázásánál is rezeg a léc. Nyilván nem RPG szintű karakterkészítésről beszélünk, de hősünk némasága mellett segít abban, hogy jobban beleéljük magunkat a játékba.
A küldetések teljesítésekor, valamint a játék által elénk állított kihívások teljesítésekor – ossz ki X mennyiségű fejlövést, vadássz le X mennyiségűt ebből az állatból, ugorj ki X magasságból… – úgynevezett „perk” pontokat szerezhetünk, amelyekkel az általunk előnyben részesített irányba fejleszthetjük seriffhelyettesünket. Lehetünk kütyüszakértők, vagy épp igazi Rambók, a lényeg, hogy most már kellően sok lehetőség áll előttünk.
A fegyverarzenál hasonló az előző részhez: bőséges és mindenki megtalálja a stílusának megfelelő halálosztót. Járművek terén igazán odatették magukat a készítők, motorcsónakok, többféle személyautó, kamion, de akár számos helikopter és még hidroplán is várja – vagy ha úgy hozza a játék, néhány ezer dollártól kezdve a csinosabb összegek kifizetése után akár rendelhetjük is őket –, hogy a bepattanjunk, és felfedezzük velük a környező vidéket, vagy épp adrenalinpumpáló harcokba bocsátkozzunk.

Kibővültek az olyan lehetőségek is, mint mondjuk a társak felfogadása vagy a vadászat. A kiszabadított emberek közül sokan szívesen ragadnak fegyvert, és segítenek nekünk megbuktatni a hamis prófétát. Ezek egyszerű népek, akik hatékonyak tudnak lenni, főleg a játék elején. Ugyanakkor a történet szempontjából fontosabb karakterek náluk sokkal hasznosabbak. Ők, vagy épp négylábúak, akik egy-egy küldetés teljesítése után csatlakozhatnak hozzánk, nem csak egyedi jellemzőkkel rendelkeznek – például robbantási szakértők, remek vadászok… –, hanem mindegyiknek más-más szituációban vesszük hasznát. Sajtburger maci például egy igazi dúvad a harcban, míg Nick Rye pilóta bármikor a segítségünkre lehet a fellegekből.
A vadászat kibővült a horgászat lehetőségével, valamint azzal, hogy most ezek elsősorban pénz- és perkkeresési lehetőségek, ugyanis az állatok lenyúzott bőrét, illetve a kifogott halakat jó pénzért továbbadhatjuk a kereskedőknek. Érdemes figyelni rá, hogy mivel kívánjuk elejteni a kiszemelt vadat, ugyanis az állat szőrméje, bundája sérülhet, illetve vigyázzunk a nagyobb csordákkal – egyszer egy amerikai bölényt üldöztem, aminek sikerült odafutnia társaihoz, én meg bamba mód túl közel merészkedtem, és az összes állat nekem rontott. Fájdalmas volt.
A horgászat felér egy kis relaxálós minijátékkal, ahol figyelnünk kell a hal mozgására és a megfelelő orsóhasználatra. Egészen andalító az, ahogy mondjuk napnyugtakor bedobjuk a horgot, és várjuk, hogy egy minél nagyobb fogásunk legyen.
A fő- és mellékküldetések terén nincs lényegi változás, inkább jó irányba történő fejlődésről beszélhetünk. Kicsit érdekesebbek a missziók, a változatosság miatt a sokadik helyszín felszabadítása sem hat erőltetettnek. A megye pár nagyobb területre van felbontva, amelyeket a Seed testvérek egyike ural.

Az ex-katona Jacob, aki az emberek lélektelen harci gépekké történő átformálásáért felelős. John, aki a többieket a hitükön keresztül vezeti a bűn útjára, és végül Faith, az angyalbőrbe bújt ördög hugica, aki különböző drogokon keresztül emelkedik éteri magasságokba. Természetesen mindegyik régió sajátos területi adottságokkal és jellemzőkkel rendelkezik, így nincs az, hogy hosszú órákon át ugyanolyan fák között bolyonganánk, vagy épp a sokadik hegy szűk ösvényein bóklásznánk. Egyébként mindegyik testvérrel meg kell majd küzdenünk, amihez az út elsősorban a bosszantásukon keresztül vezet, vagyis minél több embert kell megmenteni a területükön, és minél többször kell szabotálni működésüket. Természetesen ez ránk nézve is elég veszélyes, ne lepődjünk meg, ha például a sokadik randalírozásunk után elkábítanak minket, és egy próbán találjuk magunkat, vagy épp pillanatok választanak el a haláltól.

Itt kell megjegyezni, hogy ebben rettentő nagy szerepe van a játékbeli szabadságnak. Csak rajtunk múlik, hogy oldjuk meg az utunkba kerülő akadályokat, vagy hogy egyáltalán foglalkozunk-e a fő küldetésen kívül mással. Nem vagyunk rákényszerítve semmire sem. Ronthatunk ajtóstul a házba, nem foglalkozva azzal, hogy csak a rossz fiúk vagy az ártatlanok is áldozatul esnek-e a harcban, vagy lehetünk csendes gyilkosok, akik minden lépésüket megtervezik. Manipulálhatjuk a vadakat, csapdákat állíthatunk, nagyon sokrétűen kihasználhatjuk a játék élő, lélegző világát. Minden rajtunk múlik.

A Far Cry 5 pedig mindent elkövet azért, hogy valóban belevessük magunkat az izgalmakba, és belevesszünk Hope megye világába. Megszámlálhatatlanul sok élményt és feledhetetlen pillanatot rejt magában a játék. Nagy esélyünk van rá, hogy két küldetés közti egy pár perces quadozás közben olyan sok inger ér minket, annyi minden történik, mint más játékban pár óra alatt. Könnyen azon kapja magát az ember, hogy nem használja a gyors utazást, mert nem akar lemaradni semmiről, annyi minden történhet. Meg kell jegyezni, hogy néha a jóból is megárt a sok, egy-egy forgalmasabb részen annyira folyamatos az akció, hogy akár egy percet sem pihenhetünk a fő útvonalon anélkül, hogy ne bocsátkoznánk újra meg újra harcba. Továbbá néhány bug is természetesen tiszteletét teszi, amelyeket remélhetőleg idővel kigyomlálnak. Ugyan bosszantóak – átnyúló testrészek, kisebb beakadások…–, viszont szerencsére egyik sem annyira tragikus, hogy komolyabban befolyásolja a játékélményt, esetleg annyira megnehezítené a dolgunkat, hogy elmenne az ember kedve a játéktól.
Ha viszont valakinek mégis kellene valami plusz az egyjátékos kampány mellé, az beleveszhet a Far Cry Arcade kínálta lehetőségekbe, úgy mint a pályaszerkesztő, a különböző minijátékok, vagy épp a kampányban elért teljesítményünkre erősen építkező többjátékos opciók valamelyikében.

A Far Cry 5 tehát az lett, amit a neve is sugall, vagyis egy olyan sorozat ötödik része, amely eddig mindig jó és kiváló játékokat tudhatott soraiban. Az eddig jól funkcionáló komponenseket ahol kellett, kibővítették, finomhangolták, ahol pedig nem kellett változtatni, azon nem rontottak. Hope megye remek választás volt, mert szinte szöges ellentéte az eddigi részek környezeteinek, a hozzá tartozó tartalom pedig ezúttal is elsőrangú.
Ugyan komolyabb, forradalmi változás nincs a Far Cry 5-ben, tehát voltaképp azt kapjuk, amit a második rész óta várhat az ember, ennek ellenére minden megvan benne ahhoz, hogy sokak kedvence legyen. Nagyon jó játékot tettek le a Ubisoft készítői, amely hangulatával, tartalmával és a belefektetett munka révén szívével-lelkével izgalmas pillanatokat és örök emlékeket képes szerezni annak, aki hagyja, hogy Hope megye magába szippantsa és hosszú kalandozásra invitálja.