Egy újabb indie szerepjátékot köszönthetünk a Fallen Legion: Sins of an Empire képében, mely egyedi játékmenetével bizony kitűnik a sokaságból és kellemes szájízt hagy a megfáradt kalandorokban.

Az utóbbi években már többször is a halálhírét keltették a szerepjátékoknak, de köszönik szépen, jól vannak, éppen csak annyi történt, hogy talán egy árnyalatnyival kevesebb az AAA cím és többet kapunk a kisebb fejlesztőktől. Ezek között vannak felejthetőek, de szerencsére olyanok is, mint jelen cikkünk tárgya, melyben pislákol a remény egy szebb jövőre nézve.

A Fallen Legion: Sins of an Empire nemrégiben jelent meg Playstation 4-re, ám a szokásokkal szakítva, vele együtt megjelent egy testvér-játéka is PS-Vitára, Fallen Legion: Flames of Rebellion címen. Noha a két alkotás játékmenetében hasonló, a történetet az ellentétes oldalon álló frakciók szemszögéből mutatja be, így azok akik a teljes sztorit szeretnék kiélvezni és rendelkeznek mindkét platformmal, érdemes egyszerre beszerezniük őket. Mi egyelőre csak a nagyobbik testvérrel foglalkoztunk.

A sztori ezen része szerint Cecille hercegnőt kalauzolhatjuk, kinek országa, egy belső viszály folytán, romokban hever. Fő célünk az ő visszajuttatása lesz, a jogosan őt illető trónra, de ezt mind szörnyek, mind az ellenségünket szolgáló lovagok, haramiák és egyéb lények gátolják. Segítségünkre néhány hű alattvalónk és egy értelemmel rendelkező varázskönyv lesz, melynek használatával régmúlt hősök szellemét idézhetjük meg, hogy őket felhasználva és minket védelmezve, előre lendítsék ügyünket.

A játék nem a nosztalgiánkat szeretné meglovagolni, bár tény és való, hogy már találkozhattunk hasonló kinézetű és kivitelezésű szerepjátékkal. Alapjáraton egy folyamatos odafigyelést igénylő akció-szerepjátékhoz van szerencsénk, szóval el lehet felejteni a körökre osztott zsánerre jellemző megfontolt tervezést, itt minden pillanatban észnél kell lennünk. A harcrendszer sajátossága, hogy a karaktereket a főbb gombokhoz társítja, azokat megnyomva aktiválhatjuk az adott karaktert, aki ilyenkor automatikusan támad egyet. A csavar az, hogy a harcban akció-pontokból gazdálkodhatunk, így egymást váltva kell harcoltatnunk hőseinket, amíg egy másikuk pontjai vissza nem töltődnek. Először kimondottan bonyolultnak tűnik, főleg, hogy közben védekeznünk is kell, de pont ez a játék szépsége, ahogy haladunk előre, már-már megszokássá válik a pontos ütem eltalálása, az össze-vissza csapkodás helyett. Cecille az egyetlen aki képes varázsolni is, ő a csapat gyógyítója, képes nagy sebzést okozó tűzlabdát idézni, illetve az elhullott hőseinket is csak ő képes feltámasztani. Természetesen ezen képességek feltöltése is időt vesz igénybe, így nem tudjuk folyamatosan bombázni az ellent, miközben magunkat egészségesen tartjuk. Legnagyobb segítségünkre mégis a védekezés lesz, mivel a tökéletes hárításnál nem elég, hogy kivédjük a beérkező támadásokat és az akció-pontok is visszatöltődnek részben, de az ellenfelet is sebezzük vele. Minderre szükségünk is lesz, mert az alapvető ellenlábasokon felül, sokszor bonyolódunk majd boss-harcokba, ahol akár egy sárkány, hydra vagy mantikór is lehet az ellenfelünk.

Egy másik érdekes aspektusa a játéknak a döntéshozatal: harcok között folyamatosan morális helyzetekbe kerülünk, ahol választásunktól függően a sztorit és ezzel az ország morálját is befolyásoljuk, illetve hőseinkre ható bónuszokat is kapunk. Az alábbi képen jól látható a rendszer, döntésünktől függően kapjuk az adott bónuszt, cserébe viszont lehet, hogy olyanoknak ártunk akiknek nem kellene. Mivel ezeket véletlenszerűen kapjuk, így csak rajtunk múlik mit választunk, de ne feledjük, hogy minden döntésnek van egy aktuálisan, csak a pályára ható bónusza és egy, a történetet pozítiv vagy negatív irányba befolyásoló hatása is.

A játékot könnyítendő minden pálya végén kaphatunk kristályokat, mellyel szintén valamilyen egyéni bónuszt aktiválhatunk. Ezekből összesen 3 lehet aktív egyszerre, így jól érdemes meggondolnunk melyiket választjuk, ami talán nem is olyan egyszerű, lévén rengeteg lesz belőlük idővel. A harcrendszer egyik legjobb eleme a kombó-sáv. Hőseink egymás után támadnak, arcképük ilyenkor megjelenik ezen a bizonyos sávon. Amint elértük az adott kombó pontot, az éppen támadó harcosunknak aktiválódik a rejtett, erősebb képessége, amik bizony nem akármilyen sebzést képesek kiosztani. Ezt ügyesen használva, rettentően megkönnyíthetjük a dolgunkat, lévén hőseink között vannak olyanok akik ilyenkor nyílzáport zúdítanak az összes ellenségre, de akár le is lassíthatják őket egy kis fagyasztással, vagy vérzést/mérgezést okozhatnak nekik.

Eddig csupa jót írtam, így lássuk kicsit az árnyoldalakat is. Tény és való, hogy a zene és a hanghatások teljesen rendben vannak, a szinkronhangok valami borzalmasan erőltettek. Szerencsére ezekből relatív kevés van, nincs minden átvezető szinkronizálva. Egy másik, talán kicsit lelombózobb probléma, az a nehézségi szint. Relatív hirtelen emelkedik a betanulási görbe, vagyis hamar bele kell tanulnunk minden fortélyba, ám amint ezek megvannak és elsajátítottuk a tökéletes védekezés mikéntjét és a kombó-sáv ügyes használatát, igazából nem nagyon lesz ellenfelünk. A játék emiatt a második felére kissé egyhangú lesz, eltűnik az igazi motiváció a tovább haladásra.

Félreértés ne essék, a játék jó, ez a teszt pontszámán is látszik. De sajnos nehezen elképzelhető, hogy klasszikus legyen belőle, inkább csak egy kósza kaland emléke fog lebegni a fejünkben róla pár év múlva. De inkább ne legyen igazam és imádkozzunk együtt, hogy a fejlesztők újabb és újabb tartalmakat gyártsanak hozzá, akár nehezítve is, mert ez a cím, bizony megérdemelné!

Hozzászólások

hozzászólás