Oldal kiválasztása

EARTHLOCK – játékteszt

EARTHLOCK – játékteszt85% XP85% XP
6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A 2016-ban megjelent JRPG (ami egy sikeres Kickstarter keretében indult) nem robbantott túl nagyot a kritkusok körében, így más fejlesztőkkel ellentétben a Snowcastle Games nem hagyta annyiban a dolgot, és előálltak a feljavított változattal, ami szinte minden téren tökéletesít rajta. Az új változat elhagyta a Festival of Magic nevet és szimplán Earthlock néven fut tovább. Annyi változást eszközöltek benne, hogy az előző verzióval már nem kompatibilisek a mentések, ezért inkább egy teljesen új címként dobták piacra.

A történet elég jópofa. A legelején már meg is ismerkedünk egyik szereplőnkkel, Ive-al, akit apja, a generális nem enged felderítő küldetésre menni úgy dönt, hogy márpedig menni fog. Ezután Amon kerül a képbe, aki a nagybácsijával együtt egy ősi leletre bukkan és végül ez a nagybácsi elrablásába kerül. Miközben Amon keresi eltűnt rokonát mindenféle lénnyel találkozik, akik csatlakoznak hozzá útján, például a már említett Ive is. Elég könnyed bevezetése ez a játékot átfogó nagy sztorinak, de azokat, akik most ismerkednek a műfajjal egy picit bevarázsolja a JRPG világba.

A játék kissé rajzfilmes, élénk színeket használ. A belső területek gondosan kidolgozottak, a tágasabb külterek viszont némi kívánni valót hagy maga után. Kifejezetten igaz ez a homokos zónára, ahol elég egyhangúra sikerült a textúra. Összességében viszont azt lehet elmondani, hogy a sajátos világát nagyon szépen építi fel. A kamera rendszerén teljes mértékben érződik, hogy milyen hatást szeretne imitálni, mégpedig a PS2 éra JRPG játékait. Ezt nem is titkolja és szerintem sikerült is beteljesíteniük ezt az ígéretet. A karakterek szintén nagyon jól sikerültek (főleg a béka), és a bossok is jól designoltak. A világ animált részei (mint például a teszt elején lévő trailerben a lábunk előtt felépülő csigalépcső) nagyon sokat tesznek a kicsit egyszerűbb grafika feljavításához.

A harc úgy történik, hogy a világban járkálva láthatjuk, hogy közelednek ellenfelek, és mikor utolérnek minket vagy mi egy gombnyomással megtámadjuk őket, akkor átváltunk egy körökre osztott harcra. Szerencsére a random encounterek eltűntek, habár az ihletet adó időszakban ez gyakori volt. A csatákban nem mehetünk szimplán fejjel előre és püfölhetünk le mindenkit, komoly stratégiákat is kell kialakítanunk, ami lehet, hogy néhány casual játékost próbára tesz majd. Leginkább a bossoknál jelentkezik ez, de amint rájövünk a megfelelő technikára már nem okoz majd gondot.

Kapunk egy saját rejtett szigetet is, ahol növényeket termeszthetünk, craftolhatunk, lőszert szedhetünk magunkhoz, stb. Minden save pontról elportálhatunk ide amennyiben szeretnénk. Nem kell semmi különösebbet belegondolnunk ebbe a mechanikába, de azért jópofa megoldása ez a felszerelésünk beszerzésének. Minimális bázis építést is találunk itt, de nem ezen fog múlni a csatáink kimenetele. Ezen kívül néhány mellék küldetést is találunk elszórtan, amik egy kicsit tovább viszik egy-egy karakter fejlődését. Amikor épp a világban járunk kereshetünk rejtett kincseket, vagy növényeket is akár, amiket a szigetünkön potionökké alakíthatunk.

<iframe src="https://store.steampowered.com/widget/761030/" frameborder="0" width="100%" height="190"></iframe>

Ha a Steam telepítve van a gépeden, akkor az alábbi gombra kattintva a játék demoját is letöltheted.

Értékelés

85%

Összefoglaló Összességében egy szolid játékmenet, rajzfilmes grafika és nagyon jó zene jellemzi a játékot. A történetnek kell egy kis idő, mire beindul igazán, de ha szeretjük a 2000-res évek elejéből származó JRPG játékokat, akkor ez is egy kb. 15-20 órás nosztalgikus élmény lesz.

Szolid
85%
Translate »