Dead Cells: van egy olyan érzésem, hogy nem sokan hallottak erről a játékról, ami sajnálatos. Igaz, én is csak véletlenül találtam róla egy hírecskét, de azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Már az elején kitalálható, hogy egy indie címről van szó, de nem is akármilyenről! Remélem, vannak olyan olvasóink, akik emlékeznek a régi Castlevania-játékokra, ahol bizony az ember sokszor vért izzadt, mire továbbjutott 1-2 részen. Mi történik, ha ezt megfűszerezzük egy kis rogue like játékmenettel? Megszületik a Dead Cells. Maguk a fejlesztők is úgy hivatkoznak rá, mint RogueVania, és nem véletlenül.

Történetről sok mindent nem lehet írni, magunknak kell összetenni apró morzsákból, illetve a játék univerzumából. Annyi biztos, hogy egy „sejt” vagyunk, akik egy fej nélküli holttestre ráakaszkodtunk minden játék elején, és megpróbáljuk meghódítani a pályákat, de meg fogunk halni… Nagyon sokszor. Ez is magának a játéknak a lényege, itt jön be a rogue like játékmenet, minden elhalálozás után visszakerülünk a legelső terembe, ott feltámadunk, és útra kelhetünk ismét, viszont a pályák folyamatosan változnak, illetve bizonyos részek fixek, és a többi elem tevődik hozzá véletlenszerűen.

A célunk minél több dead cellt, azaz halott sejtet gyűjtögetni, amelyeket odaadhatunk a Gyűjtőnek, akinél ebből vásárolhatunk fegyvereket, képességeket, felszereléseket. De, hogy ne legyen egyszerű a dolgunk, a pályákon néha kapunk tervrajzokat, ezzel oldhatunk fel újdonságokat a Gyűjtőnél, de ha elhalálozunk, akkor bukjuk ezt is (R.I.P. ritka végtelen lőszeres íj – NepTum). Van arany is a játékban, ezt három módon tudjuk elkölteni, és minden pályán van eldugva egy bolt, ott tudunk valamilyen felszerelést venni. Néha találhatunk szimplán letett tárgyakat, és meg is tudjuk őket venni, illetve arany ajtókra bukkanhatunk, aminél, ha befizetünk egy bizonyos összeget, kinyílnak, és ami mögötte van, elvihetjük. Illetve az arany ajtókat szimplán be is törhetjük, de annak következménye van, kapunk egy átkot, amit meg kell törnünk. (Pl.: meg kell ölnünk 40 ellenfelet. Könnyűnek hangzik? Nem az, mert ha egyszer is sebződünk, azonnal meghalunk.)

Ha már emlegettem a felszereléseket, azokról is érdemes szót ejteni. Fegyverekből elég sokféle van a játékban, ezt két nagy csoportra lehet bontani: közelharci és távolsági. Ezt szerintem felesleges ecsetelni, viszont vannak képességeink, amelyek nem mindig klasszikus értelemben vett képességek. Mert ide tartoznak a bombák, csapdák is, de persze a mágia és az erőnövelés is ide tevődik, ezekből kettő lehet nálunk, és a pályákon kapjuk őket elszórva, akárcsak a fegyvereket. Illetve lehet rajtunk valamilyen lánc, ez rendszerint passzív képességet ad nekünk, pl.: 30%-kal kevesebbet sebződünk, immunisak leszünk a méregre, minden megölt ellenfél több pénzt dob stb.

Ideje kitérni az apróságokra, a játék irányítása faék egyszerűségű, minden kézre áll, persze kontrollerrel a legkönnyebb játszani, de billentyűzet és egér kombóval is kényelmes. A könnyű irányítás kell is a játékhoz, mert az ellenfelek piszok nagyot tudnak ütni, és jó reflexek kellenek egy-egy kitéréshez.

A játék hangulata és zenéi egyszerűen fenomenálisak, ha egyszer elkapja az embert, nem fogja elengedni. Nagyon addiktív az egész, és mindig előjön a „csak még egy kört” szindróma, és már el is telt 1-2 óra. De ha csak 15-20 perced van, akkor is megéri leülni elé, mert nagyon jó mentési rendszere van.

A feketelevest a végére hagytam, ami nem is igazán fekete. A játék korai hozzáférésben érhető el, és igen, most fintoroghatunk, de szerintem látszik a cikkből, hogy már most igazán sok tartalom van benne, és a hangulata is rendben van. Ráadásul nem is egy drága játékról van szó 15 €-ba kerül, és megéri az árát, nagyon is. Reménykedem benne, hogy a fejlesztők is látni fogják, hogy mennyien szeretik a játékot, és folyamatosan fogják gyarapítani, mert egy remek Castlevania-érzetet ad, ami már nagyon hiányzott.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás